Az élet hossza, MÉLYSÉGE és szélessége

Az életnek nemcsak hossza van – hanem mélysége és szélessége is.

Ez volt az a mondat, ami napokra gondolkodóba ejtett. Olyan izgalmasnak találtam, hogy a figyelmemmel megálltam nála, vissza-visszatértem, kerestem a jelentését a magam életére vonatkozóan. Talált. Eltalált. Vágvölgyi Gusztáv - Pablótól kaptam ezt a gondolatot egy Facebook posztom nyomán, ami arról szólt, hogy milyen fontos számomra az utazáson keresztüli látókörbővítés. Nagyon örültem annak, hogy bár eltérő megéléseink és tapasztalásaink vannak, a lényeg valahol nagyon hasonló.

Időközben elkészült Pabló posztja ugyanerről - öntudatlan szinkronicitásban dolgoztuk át magunkon a témát, s láthatóan mindkettőnknek fontossá vált. Ide kattintva eléred Pabló verzióját. Alább pedig elolvashatod az enyémet.

Meggyőződésem, hogy akár fiatalnak tartod magad, akár öregnek, akár hosszú életre tekintesz vissza, akár rövidre, lesz benne olyan pont, ami eltalál téged is. És ha jól sejtettem, írd meg nekem, hadd tudjam meg.

BELSŐ FEJLŐDÉSI TÉRKÉP

Ahogy az utazásélményemről szóló poszt nyomán kaptam és válaszoltam a kommentet, egyszer csak azt vettem észre, hogy nem egy kommentet írok már, hanem egy olyan belső fejlődési térkép rajzolódik ki bennem, ami régóta formálódik. Ez a bejegyzés erről a térképről szól.

Alább azt a képet mutatom, amit Karesszal, a mesterséges intelligenciával bíró asszisztensemmel mindennek ábrázolására készítettünk. Ez egy egyszerű ábrázolása annak, amit arról gondolok, hogy hogy lehet lépcsőfokról lépcsőfokra mélyebbre menni, és bármely ponton megállni, és azt mondani, hogy itt szélességet is tágítok. 
Sőt azt is gondolom, hogy az aknák bármely pontján lehetne mélyebbre menni, és egyre változatosabb lenne a kilátás. De előre szaladtam. Vissza a mélységhez.

MÉLYSÉG

Az első coachképzésem vizsgáján kaptam az oktatómtól azt a mondatot, hogy "úgy tűnik, hogy a te üléseidet a mélység jellemzi". A mélység, ami addig leginkább ijesztőnek hatott és szabadkozásra késztetett, vagy olyan érzést váltott ki bennem, mintha tilosban járnék, ekkor kapott először más szinezetet, sőt vált értékessé a saját szememben is, hiába is tudtam a szívem mélyén, hogy nekem ez a legtermészetesebb közeg. Ma már valid és fontos, hogy megélem a mélységet.

De mit jelent a mélység? Átérzem, megértem, elfogadom, ami éppen van. Amikor nemcsak történik velem az élet, hanem benne vagyok és bennem van. Nemcsak csinálom funkcionálisan a dolgaimat, hanem közben érzékelem magamat és a külvilágot. Tudom, hogy mi történik a porcikáimban, az érzéseimben, a gondolataimban és körülöttem. Ezáltal a kiélezetten érzékeny érzékelés által kapcsolatba kerülök magammal és a körülöttem lévő világgal. Ez adja a kapcsolódásaim valódiságát. 

Számomra a mélység nem lassúságot jelent, bár kétségkívül szükséges hozzá a lelassulás (magunkhoz és egymáshoz). A mélység nem is elszigetelődést jelent. A mélység ott kezdődik, amikor teljesen jelen vagyok. Ott, ahol vagyok.

Ez adja a munkám alapját is: a valódi megértést, az alaposságot, a rétegek átlátását. Coachként itt érzem magam otthon: amikor nem sietek el semmit, amikor nem elégszem meg a felszínnel, amikor van bátorságom lemenni oda, ahol már nem szerepek, hanem belső igazságok vannak.

És ha most nagyon őszinte vagyok: ha holnap meghalnék, elégedetten halnék meg.

Nem azért, mert eleget éltem, vagy mert mindent „megcsináltam” (ó jajj, messze nem, és rengeteg még a  terv...), hanem mert a kapcsolódásaimban őszinte, önfelvállaló, a másik lényegét kutató módon voltam jelen. És ez kölcsönöz egy teljességet az életemnek.

SZÉLESSÉG

A szélesség egészen mást ad. Szemüvegcserét. Perspektívát. Mozgásteret. Lehetőséget arra, hogy innen is, onnan is, erről a dombról és arról a csúcsról is ránézzek az életemre. 

A szélesség számomra nem felszínesség, hanem látókör-bővítés. Mosolyokból, gesztusokból, hangokból, tájakból, kultúrákból, nyelvekből, emberi hozzáállásokból, beszélgetésekből táplálkozik. Abból, amikor a referenciakeretem elmozdul, és a világ – tapinthatóan – a megszokottnál másabb és nagyobb lesz.

Köszönhető lehet ez egy újabb tapasztalásnak, egy képzésnek, egy könyvnek, egy találkozásnak. Valaminek, ami újdonságot hoz az életembe, vagy aminek az optikáján keresztül újszerűen, másképp tudok a működésemre és az életemre nézni.

UTAZÁS

Gyerekkoromban az utazás az apukámnak hála az életem része volt, mégsem lett automatikus vágy. Ma sokkal inkább az energiaszintemhez kötődik az a jelenség, hogy mennyire vágyom utazni. 

Amikor nehéz, fáradt időszakom van – és az elmúlt években volt ilyen bőven –, inkább az egyedüllétre vágyom. Olyan térre, ahol jelen tudok lenni magamnak. Megszerettem az otthonlevést. Szeretek csak lenni. Ilyenkor megélem az élet mélységét: lelassulok magamhoz, kapcsolódom magammal.

Amikor viszont utazom, akkor valami más történik, kívülről energizálódom: a saját nehezem eltörpül, a világom kinyílik. Megváltoznak az arányok. Más tájban lenni, más kultúrában lenni, más nyelven megszólalni számomra mindig is azt jelentette, hogy megváltozik a referenciakeretem. Nemcsak fejben, verbálisan, hanem érzékelés szintjén is. És azt hiszem, az én világba vetett bizalmam is innen táplálkozik: tudom, sejtem, hogy a világ milyen gazdag.

MÉLYSÉG ITT, SZÉLESSÉG OTT 

Az elmúlt időszakban sokat változott az utazási stílusom. Most már nemcsak programokban és látnivalókban gondolkodom, hanem örömökben is, és ami még fontosabb: folyamatos konzultációban – magammal és azokkal, akikkel együtt vagyok. Legutóbb a két gyerekemmel. Folyamatos kérdés volt köztünk, hogy mihez van kedvünk most. És volt, hogy órákig festettük a tájat. Nem azért, mert „kellett”, hanem mert jólesett. Ahogy jólesett a februári fagyi is, vagy csak nézni a gyerekeimet a tengerparton, ahogy játszanak. 

Ez nekem az élet mélysége: benne lenni a pillanatban, amíg tart, nem sietni tovább és benne is maradni. 

A szélesség pedig akkor jelenik meg, amikor ebből a megállásból körbenézek. Amikor tanulok, gyűjtök, puzzle-darabokat rakosgatok össze: tapasztalatból, tudásból, élményből. Nemcsak kognitívan, nemcsak szavakba önthető módon, hanem a működésemben, a mindennapi döntéseimben.

A KAPCSOLÓ

És amikor elértem azt a pontot, amit a kapacitásom elbír, akkor megállok.

A mélység és a szélesség találkozásában rendkívül izgalmas kérdés a kapacitásé. Azt gondolom, ez a kapcsoló: amíg elbírom a rétegeim felfejtését, a befelé figyelemben tett felfedezéseket, addig mélyülök, s ha megteltem, akkor oldalirányba lépek: máshova fordítom a tekintetem, új impulzusokat gyűjtök, próbára teszem új önmagamat, tanulási élményekbe keveredem, és ha az új impulzussal is megteltem, akkor megállok integrálni, megfigyelem, hogy hat ez most rám, hogy cseng másképp a hangom, mi változott bennem és milyen megélni mindezt?

Az integrálás csak a mélységben és a mélyülésben történhet meg, önmagam, vagy a működésem újragondolásában. Bennem bizonyosan, és azt tapasztalom, hogy az emberek működésébe általában így tudnak beépülni a tanulások. Ezért tartom hasznosnak az üléseken, ha mélyebb szinteken tudunk dolgozni. A valódi változás ott történik.

A kapcsolónak két állása van: 

• kapcsolati állás (ekkor mélyülök és integrálok)
• nézőponti állás (ekkor gyűjtök új adatot) 

És mindkét állásban addig tudok lenni, amíg a kapcsolati (vagy érzelmi) kapacitásom, illetve a szellemi befogadóképességem tart. Ahogy betelik, stagnálás következik be, vagy kapcsoló-állás váltás, azaz módváltás.

Integrálok = mélyülök

Inspirálódom = tágulok

Gyakran egy barlangrendszer képe jelenik meg bennem.

Van egy függőleges akna lefelé – ez a mélység. Ennek az aknának vannak oldalsó járatai, egyre tágulva – ez a szélesség, a látókör-bővítés, a perspektívaváltás lehetősége. Minél mélyebbre megyünk, annál több perspektívánk lehet, és a járatok különböző pontjain is átjárhatóvá válnak 

Számomra az egészséges működés nem az, hogy mindig lefelé megyek, és nem is az, hogy folyamatosan oldalra terjeszkedem. Hanem az, hogy tudok mozogni ebben a rendszerben. Tudok váltani: megállni, menni, visszatérni, haladni - ahogy a kapacitásomra figyelve döntök.

AZ ELVONULÁSOK SZEREPE

Számomra az elvonulások tudatos megállók.

Az életemben nagyon könnyen belecsúszom abba, hogy hajt az agilitásom, az ötleteim, a megvalósítás vágya. Ilyenkor az éjszakákba dolgozom bele magam, és egyszer csak azt veszem észre, hogy nem látok mást, csak a teendőket. A megállás ilyenkor nem luxus, hanem integrációs lehetőség, az újabb impulzusfolyam tudatos megszakítása és a téradás magamnak. És minél erősebben élem a mélységi és szélességi tengelyek közötti váltás igényét, annál mindennapibbá is válik a vágyam a rendszeres reggeli rutinomra, esti meditációmra is.

Ez az, amit a munkámban is képviselek. És ez az, amit újra és újra tanulok: hogy az élet nem attól lesz teljes, hogy sokáig tart, hanem attól, hogy van mélysége és van szélessége – és hogy van bátorságunk a szélesség és mélység között mozogni. Tulajdonképpen a sebessége (amije szintén van) ebből a mozgásból fog kibontakozni.

A te életed mélysége és szélessége milyen?

Ha tudatos mélyülésre vágysz, és szeretnél kísérőt, írj nekem: hello@csordasizabella.hu
Márciustól sémacoach minőségemben is várlak szeretettel!