Ezüst Rókából Vörös Róka

Megrögzött és büszke ősz hajúként megadtam magam egy gyerekkori vágyamnak, és 44 évesen csatlakoztam a henna klubba. Ebben a korban kérem, nincs mire várni. :)
IGEN!!! Innentől egy darabig biztosan vörös nőként élem az életem.

Hogy miért? Erről fog szólni ez a bejegyzés.

A HAJAM ÉS ÉN 

Mindig imádtam a hajamat. Akkor is próbáltam szeretni a hajamat, amikor az apukám boszorkánynak csúfolt, mert tiniként nem vágatom le rövidre, mint sokan a kézicsapatban, és inkább egy szénaboglyát viselek a fejemen. Lettem inkább büszke különc. Akkor is próbáltam szeretni, amikor mások azt mondták, hogy meglátom, majd ahogy növök, kisimul, és nem lesz már ilyen a hajam. Sejtettem, hogy az irigység beszélt belőlük.

Szerettem a hajamat, úgy, ahogy van. Az őszüléssel azonban nehéz volt huszonévesen megbarátkozni. Eleinte nem is sikerült. Húszas éveim végén pár évig tartott az az időszak, amikor láthatóan őszültem már, és színeztem a hajam. Ennek az időszaknak úgy lett vége, hogy a hajam elkezdett a szokásosnál jobban hullani, és úgy döntöttem, inkább nem színezem, és visszatérek oda, hogy úgy szeretem a hajam, ahogy van. Egy éven keresztül vártam, hogy lenőjön a hajamról a színezett rész. 

Amikor a kislányom pár hónapos volt, nullás géppel vágattam le a hajam. A bakancslistámon akkor régóta rajta volt a kopaszság. Kíváncsi voltam, hogy milyen haj nélkül lenni. Kipróbáltam, pipa. Ugyan a kollegáim egy kiállítás-megnyitón köszönés nélkül mentek el mellettem a múzeumban, mert nem ismertek meg.
Ezzel együtt meglepő módon élveztem, ahogy aztán nőtt a hajam és a változó hajhosszal több frizurát próbálhattam ki.

Innentől megrögzött természetes hajhívő voltam, és vagyok ma is. Az egészségemet jól mutatja a hajam, ahogy azt is, hogy a Covid-oltások és az a válásom körüli időszak megviselt.
Sokáig és hiába vártam, hogy olyan szép hajfonatom lehessen mint Nancy Stark Smithnek, vagy hogy összefonhassuk a hajunkat a lányommal, nem nőtt meg hosszabbra a hajam.

MIÉRT AKKOR A FESTETT HAJ?

Az elmúlt féléves munkám meghatározó része volt a fejlesztő tevékenységek mellett, hogy a Tűzgyújtó Konferencia szervezésében ültem nyakig. Innen pedig csak egy bolhaugrás továbbmenni: miért nem a fejem búbjáig merülök meg ebben a projektben? Ez remek alkalom végre tüzesfejűvé válni, ha már gyerekkorom óta vissza-visszatér bennem ez a vágy mint valami búvópatak. Mire várok? S ha most nem, lesz-e még alkalom az életemben, amikor én azt mondom, hogy ITT A PILLANAT.

Hetekig latolgattam, hogy maradjak-e ősz, amit szívesen viseltem, mégha néha fakónak és szürkének éreztem is magam, vagy fessem be a hajam, és kockáztassak (erről még írok lejjebb). Mivel az elmúlt években egyre tudatosabb vagyok az egészségemmel kapcsolatban, kizártam azt az opciót, hogy klasszikus hajfestéket használjak, bár a képernyőpróbák szerint számos árnyalat vadítóan állt volna.

Végül, amikor pár nappal a konferencia előtt rákerestem arra, hogy vannak-e hennát alkalmazó fodrászatok, és találtam is egy szimpatikusat, úgy döntöttem, hogy nincs mire várni az álmaim megvalósításával: egy életem, egy halálom, 44 évesen vörös leszek.
Az álmom pedig onnan eredt, hogy gyerekkoromban ment a tévében az Anna nevű sorozat, amit lelkesen követtem, és arra vágyódtam, hogy egyszer nekem is olyan hajam lehessen mint a főszereplőnek.  

MIT JELENT MOST EZ A VÁLTOZÁS?

És most már van, nekem is olyan hajam van, mint Anne Shirley-nek :) vörös. 
"Dög(ös) vagy".
"Ez te vagy?"
"Vedd le a parókát, anya!"
"De szép vagy, anya!"
"Új haj?"
"Bátor váltás"
"Nagyon illik hozzád"
"Nem tudom megmondani, hogy mi változott, de nagyon jól nézel ki."
"Ezüst rókából vörös róka lettél."

Ilyen és hasonló reakciókat kaptam azoktól, akik észrevették. Mert megintcsak voltak olyanok, akik nem vették észre (vagy nem tették szóvá) a színeváltozásomat. És azon töprengtem, hogy mennyire meglep engem vizuális emberként, hogy mennyire sokan nem vizuálisok. És ez így teljesen rendben van. Mert tulajdonképpen ugyanaz az ember vagyok.

Ugyanaz az ember vagyok, aki eddig is voltam. Most bátrabbnak érzem magam.
Megéltem a természetesség, a kiszámíthatóság iránti vágyam és a játékosság, a meglepetés, a kísérletezés iránti szükségletem feszülését, és az utóbbiak javára billent a mérleg. Aminek nagyon örülök. 

És mivel tudom, hogy milyen óriási átrendeződések folynak bennem a felszín alatt (ezekről fogok még írni sokat), azt is tudom, hogy ez a felszíni változás egyfajta megtestesülése annak is, hogy rugalmasabb, a bizonytalant könnyebben vállaló, a bizonytalanban bátrabb ember vagyok már. És csodás ezt megélni, amikor a külsőm kapcsán ekkora a kitettség és sokaktól azonnali - nem csak pozitív - válaszreakció érkezik (a fiam ovis barátja szerint a régi hajam sokkal jobb volt, és rendben van, hogy ő így gondolja:) ), mert tudom, hogy én magamat választom. 

Most egy színesebb, energikusabb korszak következik. Vörös rókaként.

Köszönöm mindazoknak, akik ezen az úton támogatnak.

:)

Ha változtatnál, ha magadat választod, ha kísérőt keresel ezen az úton, írj nekem: izabella.csordas@belsohajtoerok.hu