Mi a frásznak önismeret?

Provokatív kérdés ez egy coachtól? Igen, az. Ugyanakkor nekem is fölteszik páran: felhúzott szemöldökkel, amikor a válásomról hallanak, vagy felhúzott szemöldökkel az a férjem, akitől válni készülök.

Az elmúlt hónapokban többször felmerült címbeli kérdést addig forgattam magamban, mire megérleltem ezt a bejegyzést. Szeretnék választ adni minden kétkedőnek arra, hogy mi az önismeret, mire való, mi az ára és mit tesz lehetővé. Írom ezt abból az élethelyzetből, amikor éppen felborul a jól megszokott életem, és kétgyermekes anyaként az egyedülálló szülőséget választom. Azon kétkedőknek is szeretnék választ adni, akik voltak bátrak, és megkérdezték, hogy mire jó az önismeret, ha az a vége a kapcsolatomnak, hogy válok. És azokhoz is szólok most, akik ezt a kérdést csak gondolatban fogalmazták meg. Az a szándékom, hogy a szégyen, a bűntudat ködét leemeljem erről a nehéz témáról, és hogy saját esendőségem megmutatásán túl azt is megmutassam, mennyi mindenre mondok igent, és hogy egy kívülről "rossznak" látszó döntés hogy lehet egy ember életútjának mégis egy fontos mérföldköve.

Nem mindenki hisz az önismeretben. Különösen nem akkor, amikor azt látja, hogy önismerettel eddig lehetett eljutni: egy válásig. És itt megállok, mert máris több dolgot szeretnék mondani:

1. Az önismeret hitbéli kérdés.

Erre az útra csak azzal az igaz meggyőződéssel és alázattal érdemes rálépni, hogy néha fájni fog, születnek rajta fájó döntések, néha mélyre megy, néha felemel, és minden pillanatban növeszt, gazdagít, és önazonosabb, és így könnyebb leszek általa. Az önismeret egy végtelen út. Nem fog eljönni a pillanat, hogy én már ismerem magam, köszi, viszlát. Nem lesz olyan, hogy minden zugot bejártam magamban. Mert naponta új zugok nőnek - ugyanúgy mint a gyermek agyában naponta milliónyi agysejt szerveződik új kapcsolódásba, a magamról szóló tudásom, tapasztalásom is naponta újraszerveződik, új felismerések, megélések jönnek létre. És ennek egy fontos eredménye van: azt, amit én-nek hívok, összehangoltabban tudom működtetni.

2. Az önismerettel egy válásig eljutni?

Ide is hosszú út vezetett, ezt sem adták könnyen. Nem tudom, mi van előttem, de tudom, hogy mi van mögöttem: az egyensúlyszínlelés fáradtságától való megválás, a leszezmajdvalahogyjobb naív tehetetlenségéből való kilépés, a majdénmindentmegoldokegyedülis felülírása a csakegyüttérdemessel, az olyannincshogynekelljek forgatókönyv helyett a nemkellek elfogadása, a nemigazhogynemtudjátokmegbeszélni elvárásnak megfelelés helyett a nemtudjukmegoldani elfogadása, a testi szükségleteim újbóli magamhoz ölelése.

Baromi nehéz ez a helyzet, és akármennyire is belenyom a földbe a fájdalom súlya, akármennyi könnyet is elhullattam, felemel az élniakarás, a régi minták felülírása, a gyermekeimnek tudatos, támogató minták létrehozásának a vágya. Felemel, magasra emel az önismeretbe és végső soron a saját érzékelésembe vetett hitem, ami helyreáll - önismereti utamnak hála, megerősödik: képes vagyok észrevenni és figyelembe venni érzékeléseimet anélkül, hogy elfordítanám a fejemet, vagy a fentiekből valamilyen hatástalanító narrációt akasztanék rájuk. Képes vagyok arra fordítani a fejemet, mint a napraforgó: a fény felé, ahonnan az életemet tápláló erők jönnek.

Romantikus ezt így leírni, két gyermek által létrehozott itthoni hangzavar közepén ülve, mégis magamért, értük kiráncigálom magam a hajamnál fogva egy olyan élethelyzetből, ami méltatlan minden résztvevője számára.

Mi ez a válás?

Most már vannak rá szavaim, és ezt az önismeretnek köszönhetem:

• legitimálni az örömre való igényemet (mert már tudom, hogy lehet velem és nekem örülni)
• legitimálni a szeretetre, megértésre és elfogadásra való igényemet (mert már elhiszem, hogy tele vagyok szeretettel és szeretet nő körülöttem, érthető és elfogadható vagyok)
• legitimálni, hogy több jóság van bennem, mint rosszaság, és hogy a fókuszt érdemes a jóságon tartanom, hogy legyen kedvem élni, miközben észben tartom, hogy tudom én ezt még jobban is csinálni
• legitimálni, hogy van igényem valakihez tartozni, és hogy ez csak közös nyitottsággal és akarattal lehetséges, hogy a párkapcsolat két ember közös munkájának az eredménye, hiába akarom én mindenáron, mert a mindenárban magamat is vásárra viszem
• önmagam életének a választása, önmagam választása még akkor is, ha ezzel minden egy időre nagyon bizonytalanná válik körülöttem.

Szabó Péter MCC coach beszélt valahol számomra meghatóan az önismeretről, hogy az önismeret az, amikor azt az "önt", akit tisztelek, egyre jobban megismerem. Most is melegség jár át, ahogy belegondolok a szavaiba: tisztelem magam, és ebben a tiszteletben együtt növök magammal.

Legutóbb dr. Ruczek Évával beszélgetve érkezett tőle az a hasonlat, hogy egy számítógépet is megtanulunk bekapcsolni, megtanuljuk a programokat, amik futnak rajta, hogy jól és könnyedén tudjuk használni - ahogy most is, ahogy ezeket a sorokat írom. Miért ne tanulnám meg, hogy az a test, amiben e földön élek, hogyan is működik, és hogyan működik a hozzákapcsolt lélek is.

Hazafelé fuvaroztam a gyermekeimet, amikor azon töprengtem vezetés közben, hogy mennyi időt töltöttem annak idején azzal, hogy megtanuljak vezetni: megtanultam a KRESZ-szabályokat, képeken gyakoroltam a vizsgára, volt egészségügyi vizsga, meg az autó részeit is valahogy megismertem (bár már nem emlékszem az alapokra, de a kerékcsere még menne emlékezetből is), aztán a rutinpályán meghúztak, majd a városi vezetéses vizsga simán megvolt. 17 éves voltam, 25 éve vezetek, sokminden megy rutinból, de sokszor kell koncentrálnom, különösen, ha fáradt vagyok. Érdekes ez a példa: hány vizsga és hány óra gyakorlás van amögött, hogy egy drága és életveszélyes eszköz működtetéséhez bátorságom legyen. És hány ilyen száguldozik a városban?

Ha egy ilyen drága eszköz működtetéséhez ilyen komoly vizsgasorra van szükség, akkor az életünk vezetését végző ön megismerésére miért is ne fordítanánk energiát, időt, figyelmet? Rengeteg óra és mennyi gyakorlás kell ahhoz, hogy egy testet, amibe életem végéig be vagyok zárva, és ami egyszerre öröm- és fájdalomforrás is lehet, valamint a hozzátartozó lelket és szellemet birtokolni tudjam, ismerni legyek képes annyira, hogy "elég jól" működtessem, azaz tudjam, és ezáltal megadhassam, amire szüksége van, és tudjam, mikor érdemes segítséget kérnem.

Azt is gondolom, hogy minél előrehaladottabb vagyok az önismeretben, minél több zugot bejártam, annál jobb esélyekkel indulok az őismeret tárgyban is, amire ugyanígy empátiára, megértésre, elfogadásra és alkalmazkodásra van szükség.

Segítő szakemberként muszáj idetennem még azt a gondolatot, aminek például Tisza Kata is komoly, hosszú, önálló posztot szentelt nemrég a Facebookon: a segítő ember hitelessége szerintem lehetetlen saját sérülékenysége vállalása nélkül. Minden segítőnek joga van megkeresni, hogy milyen formában és mértékben vállalja sérülékenységét, egy tanácsom azonban van azoknak, akik önismereti fejlődésükhöz keresnek kísérőt: keressetek olyat, aki az általatok bejárt utat ismeri, aki hasonló mélységű sebekkel tarkított, és figyeljétek meg, hogy mennyire rezonál számotokra az, ahogy ezt teszi, ahogy ezt vállalja, erről kommunikál - ilyen attitűddel fog tudni segíteni nektek is a belső munkában. 

Önazonos élet választása és ezért a napi belső figyelem gyakorlása - ez az önismeret számomra.
Amiben felszabadulok, ami energikussá tesz, ahol növekszem, ahol átjár az életenergia.

Növekedjetek!
Jön a tavasz!
Éljenek a nők!
Én ma magamat választom!

Ha velem növekednétek, itt tudtok bejelentkezni: izabella.csordas@belsohajtoerok.hu