BÖJTBLOG - az eltűnt éhség nyomában

Megmozdulnak az ujjaim reggel, ez az első dolog, amire emlékszem. Száraz a tenyerem, napok óta az, de ma kevésbé száraz mint tegnap.

Megérintem az arcomat, az állkapcsomat a jobb kezemmel, a tenyeremet rátapasztom az arcomra. Szia! Mondom magamnak kedvesen szavak nélkül.

Nyújtózom. A hasam tája könnyed, szürke felhőként lebeg, súlytalan, nincs ott semmi.

És örülni kezdek: eltűnt az éhség! Csodanap. Nem vagyok éhes! 9. nap reggel, csodálatos erre ébredni 7 nap leépítő diéta és 2. nap léböjt nap reggelén. 

A gondolataimba furakszik egy dallam: "... minden reggel vidáman ébredek fel..." Megvan a dallam, megvannak ezek a szavak, de nincs meg a többi. Nem tudom felidézni, hogy kezdődik. Fekszem az ágyban. Mosolygok. Egyedül vagyok. Átjár valami melegség, valami kacagó jókedv. 

Eszembe jut a sok terv, amit mára kiterveltem. Nehezen találom a helyüket most, amikor a mellkasomban, bennem ekkora tér van végre, s ezt tartani akarom.

Megcsinálom a reggeli rutinomat: arcmosás, fogmosás, wc, nyelvkaparás. S jöhet a keserűsó. Nem egy álom, de legyűröm. Utána egy pohár tiszta víz: döbbenet: csodálatosan édes a víz! 

Torna, búzafűlé, almalé... ezt tudom, hogy meg akarom csinálni most. És tartani magamnak ezt a csodás teret, ahol én vagyok jelen, ahol élvezem a testem könnyedségét, a lelkem szárnyalását, ezt a belső kuncogást. Nem veszem elő automatikusan a telefont és állítom vissza a térerőt, nem kapcsolok be sem számítógépet, sem rádiót. Csak vagyok. Kívül a rendszereken, s mégis benne porszemként ebben a világegyetemben.

Ahogy felveszem a tornaruhát, már előre örülök a napüdvözletnek, az izmaim megfeszítésének, a nyújtásoknak, a Pilates gyakorlatoknak. Bevillan: "... MELLETTED minden reggel vidáman ébredek fel..." És mosolygok: miért ne dúdolhatnám ezt magamnak. Dúdolok. Megszeretgetem magam ezzel a dallammal, és ez belülről masszírozza a szívemet.

Yengibarian zenét teszek be a mozgáshoz. Vágyni kezdtem rám. Mozdulok. Nem tudom, mi a koreográfia, de egyik mozdulatból jön a másik, lazul fel a testem, a nyakam, a vállövem, a gerincem, nyúlik és feszül a lábam. S közben lélegzek. Csodálom, ahogy ez a könnyed test milyen könnyedén mozog. Minden aprócska feszülést és nyúlást kiélvezek. 45 perc után lezárom a mozdulatsort és meditálok.

Ez is milyen régen volt. Ülök, a nagy labdának háttal. Derekam megtámasztva, a levegő útja egyenes. Csak résnyire nyitom még a fókuszt: csak a komposztvödör kiűrítése, a búzafűlé elkészítése, teafőzés és almalé készítés fér most be a tudatomba. Ennyit engedélyezek elsőre. S tudom, hogy közben készülök majd ideérni ehhez a blogbejegyzéshez. Ez a megállapodás magammal: ma én leszek az első: írom, kiírom és megörökítem ezeket a pillanatokat.

Megkísért egy könyv, kinyitom, de egy oldal után becsukom. Érzem, ahogy önmagam távolabb kerülök, s befurakszik sok más izgalmas gondolat. Nem, most nem ennek szeretném ezt a szent időt adni. Alig vagyok egyedül, alig tudok sejtszinten ennyire magammal lenni. Magamra van szükségem.

Előkészítem még a levest ebédre. S most írok.

Így telt a mai reggelem. Sok öröm kúszott be az ablakon kopogó esőcseppek mögé ide hozzám. S rádöbbenek, hogy mennyi apró öröm van az életben, amit szeretnék még jobban megélni:

• a víz édességét,
• a mozgás örömét,
• a feszülés és nyúlás ritmikusságát mind fizikai, mind lelki szinten,
• az ízek élvezetét, ahogy a búzafű megtölt a föld energiájával és az alma tettrekészséget és energiát ad,
• az érintés lehetőségét,
• a fejem elengedését: a labdára, a tenyerembe s csak vinni mint egy kicsi de értékes csomagot, nem pedig a testemre gondolni óriási csomagként, amit egy fej visz
• vissza akarom kapni a meditáció örömét, reggel akár 1- 2 percben, s megengedni magamnak, hogy ne tartson soká, ha hív a gyermekem, mert 1 perc is ajándék.

Nekem ez a húsvéti ajándék: azzal, hogy elmúlt az éhség, könnyedség és lebegés született bennem.

8 napig tartott ide az út, göröngyös volt: korgó gyomorral gyerekeknek ételt készíteni, mikor én alig eszem, a lányom szülinapi tortájára csak mosolyogni, amikor rámnéz és azt mondja: egyél meg!, tudni, időben ágyba kerülni, hogy a kínzó éhséget megelőzzem és tudjak aludni, dolgozni, s közben a folyadékpótlásra folyamatosan figyelni. 

S most itt vagyok, telve hálával, hogy volt akaraterőm, kitartásom idáig eljönni az életem olyan időszakában, amikor még mindig az új egyensúlyomat keresem. Építkezem a testem bölcsességéből, és építkezem a lelkem bölcsességéből, és építkezem a szívem bölcsességéből. 

Ebben a lebegésben tudok magammal test-lélek-szív szinten összeérni.

Köszönöm, hogy ez lehetséges!
Köszönöm, Izabella!

Két évvel ezelőtti blogbejegyzéseimet itt olvashatod:

KARANTÉN-BÖJT I. - MIT JELENT A LÉBÖJT MOST? (2021.ápr.4.)

KARANTÉN-BÖJT II. - LELKI HOZZÁVALÓK ÉS A FIZIKAI SZINT (2021.ápr.7.)

KARANTÉN-BÖJT III. - PRAKTIKUS KÉSZÜLŐDÉS A LÉBÖJTRE (2021.ápr.9.)

Ha velem készülnél valamely kihívásra az életedben, itt tudsz coachingra bejelentkezni: izabella.csordas@belsohajtoerok.hu