Konténer, egy eszköz felnőtteknek

 - Tudod, olyan furcsa, hogy egy nagyon nehéz időszakon vagyok túl, ahol mindig jól kellett zsilipelnem a munkám és a magánéletem között. Volt olyan ügyfelem, akivel akkor ért véget a folyamatunk, amikor épp elváltam, és épp akkor megkérdezte tőlem, hogy vagyok. Elmondtam neki, hogy éppen túl a váláson. Szinte leesett az álla és azt mondta, hogy ez egyáltalán nem látszott, végig olyan biztonságot jelentett számára a jelenlétem. Szóval ez nekem gyanús... Félek, hogy ez a zsilipelés valahogy visszaüt, átszakad a gát.

- Lehet, hogy ez nem egy zsilip. Én úgy hallom, hogy a konténer nőtt.

Így zajlott le a napokban egy párbeszéd egy coach mester tanárom és köztem, amikor éppen a coaching dilemmát kerestük, amivel dolgozhatnánk. Végül átbeszélve pár helyzetet arra jutottunk, jutottam én is a tükre által, hogy most egy áldott időszak van a coach hivatásomban: a kérdéseimre megtalálom a válaszokat, viszonylag könnyen eligazodom és kijövök a bizonytalanságból. És ez rendben van: vannak ilyenek, ahogy voltak és lesznek olyan időszakok, amikor komoly szakmai kérdések fognak majd foglalkoztatni, és amiket viszek majd, vittem eddig is szupervízióba.

Ahogy az átkeretezését hallottam, megkönnyebbültem. Az egész helyzet átértéklődött a számomra,  a bizonytalanságom megszűnt, és éreztem, éltem a konténer igazságát. Hirtelen lepergett a lelki szemeim előtt számtalan nehéz pillanat, amikor a magam terhe mellett a gyerekeimét is vinnem kellett, és egyre többet bírtam el. Nem. Nem kívánok többet magamnak. Vágyom megpihenni. De lett belül egy tér, ami megnőtt, amibe most sokkal több fér, mint korábban.

A konténer képe tovább foglalkoztat. Szeretném megosztani, nehéz időszakon keresztülmenő mások: coachok és nem coachok bíztatására, hogy mi is történik a konténerrel. Mert ez egy fontos coach eszköz, de azt is mondhatnám, hogy felnőttségünk, kiegyensúlyozottságunk fontos eszköze.

Először is, én úgy képzelem, hogy ez a konténer rugalmas falú, öblös, lefelé mélyülő és mint egy vastagfalú lufi, amibe vizet töltenek, lassan, egyre tágul lefelé. A konténer az, ami bennem a lelki rugalmasságom és a kapcsolatmenedzselési képességem fő eszköze. Ha nem lenne öblös, csak egy frizbiszerű rugalmas "lapocska", innen bizony sokminden visszapattanna. Ahogy régebben hamar, sokminden vissza is pattant. Ez úgy nézett ki a magánéletemben, hogy hamar befeszültem (ahogy a lapocska megfeszült), az ügyfeleimmel pedig témát váltottam (elkerültem a feszülést). 

Ahogy nőtt ez a konténer, egyre több hisztit viselek a gyerekeimtől, egyre hamarabb tudok nyugodtan visszajelezni nekik akkor is, amikor engem is bosszant egy helyzet, vagy egyre többször tudom a saját szomorúságomat beletenni ebbe a mély konténerbe úgy, hogy ezzel együtt oda tudok lépni melléjük és befogadom azt is, ami belőlük jön, megölelem és vigasztalom őket, és maximálisan velük vagyok ebben a pilllanatban. Van, hogy megosztom, hogy én is fáradt, vagy kimerült vagyok. És ha itt összeérünk, innen csodás közös megoldások szoktak születni a közös öröm, könnyedség megélésére, ahol a feladat jelentősége (a rendé, a teendőké) eltörpül és megnő a kapcsolódás ÉS a kímélet jelentősége (ledőlünk, összebújunk, beszélgetünk, tollasozunk, vagy ha mindenki nagyon fáradt, filmet nézünk).

És mi van szakmai oldalon? Holisztikusan: teljes emberként kezelem az ügyfeleimet, legyenek egyszerű alkalmazottak vagy vezetők. Ezért írtam a magánéleti oldalról is: én úgy érzem magam hitelesnek, ha tenni, napi szinten cselekedni is képes vagyok azt, amit "prédikálok".
Szakmai oldalon az elmúlt időszakban háromféle nagy változást vettem észre a saját coach működésemben:

• erősödött a jelenlétem: mélyebben átérzem és átélem az ügyfél megélését, akármi is történik bennem (tehát a zsilip létezik, azaz akármi is történt az én magánéletemben, képes vagyok az ügyféllel jelen lenni az ő történetében végig az ülés során - ha átteszem a zsilip képet a konténer képbe: a konténer alján elférnek a saját nehézségeim úgy is, hogy közben befogadom másét).
• hamarabb konfrontálok: kérdezek rá egy ellentmondásosnak tűnő megfogalmazásra, jelzek vissza, állítom meg - kevésbé vagyok óvatos, jobban bízom a saját érzékelésemben, hogy amikor megjelenik a sűrű homály érzete bennem, tudatosabban, lépésről lépésre kihangosítva megyek az ügyféllel a rengetegbe, s ezzel - bár elsőre úgy tűnik, megakasztom, valójában - lehetőséget biztosítok arra, hogy még jobban értse önmagát is. 
• bátrabb, tisztább módon fogalmazom meg azt, amit kellemetlen hallani - mert tudatosabb vagyok abban, hogy az időnkkel gazdálkodom, és hogy a nehézség megerősít. Tudom, hogy ha nem mondom ki, megfosztom őt a tisztánlátás lehetőségétől, és nő az esélye annak, hogy látókörbővítés helyett abban támogatom, hogy a saját dilemmájában maradjon hosszan.

Szóval mi ez a konténer? Daniel Goleman EQ modellje szerint az önmenedzselésen belül az érzelmi egyensúlyt, illetve a kapcsolatok kezelésén belül a konfliktuskezelést támogatja ez a konténer, íly módon az érzelmi intelligenciát erősíti. És mint ilyen, a coach működésemben egy rendkívül fontos eszközöm.

Továbbra is hiszem, hogy az ügyfeleimet oda, olyan történetbe, olyan megélésbe és olyan fájdalom, vagy örömszintre tudom elkísérni, ahol már én is jártam. És ennek egyszerűen az az oka, hogy ezeken az utakon nő az én konténerem, és így leszek képes befogadni az ügyfél kisebb vagy sokszor nagyobb csomagját.

A következő bejegyzésben arról fogok írni, hogy mit lehet tenni a konténer tartalmával, mert ugye, ez nem egy végtelen űr.

Széljegyzetben annyit muszáj megjegyeznem, hogy ahogy sokakban ma Magyarországon (az én ismeretségi körömben biztosan) úgy bennem is van ellenérzés, szomorúság, tehetetlenség azzal kapcsolatban, hogy a millió coach országban élünk, és bizonytalanság, hogy mivé lesz ez a szakma.

Az ellenérzésem pedig két forrásból táplálkozik:

• az elmúlt években a bomlófélben lévő, majd felbomlott házasságom kapcsán is sokféle segítő szakemberhez elmentem, nemcsak coachhoz. És sajnos többször volt alkalmam ügyfélként megélni, hogy nem megfelelő módon kapok, kapunk segítséget, és ami történik, valójában vagy egy stagnálást tart fenn, vagy ront a helyzeten. Erről muszáj lesz még külön bejegyzésben is írnom. Mindenesetre üzenem azoknak, akik ilyen keserű italt ittak, hogy értem. Sajnálom. Megértem, hogy nehéz innen újra bízni. Engem a magam iránti elkötelezettség és a minőségi támogatás igénye lendített át a holtponton. És ez vitt el olyan segítők kezébe, akiket szakmai és szubjekítv szűrőimen átengedtem, ahol megéltem, hogy biztonságban vagyok.
• az ellenérzésem másik forrása pedig onnan ered, hogy nagyon sok kevéssé képzett "szakember" jelent meg a piacon kiváló marketingfogásokkal, és a kevésbé ügyesen kommunikálók, sokszor képzettebb, szakmai fejlődésükért elkötelezettek kevésbé láthatóak. Magamat az utóbbi táborba sorolom, és ahogy írom ezeket a sorokat, megerősödik saját felelősségem abban, hogy tennem kell a láthatóságomért. Az elmúlt években nagyon másutt volt a fókuszom, és ezt most önmagam iránti megértéssel és elfogadással írom. Rendben van így, és innentől többet szeretnék még ebbe tenni. Önszeretetből. Azért mert hiszem, hogy az ügyfeleimmel való coach-működésem nemcsak az ügyfeleimnek lehet hasznos, hanem számomra is lehet azáltal hasznos, hogy a képzéseimbe fektetett több évnyi energia és pénz megtérül és hogy az egzisztenciális bizonytalanságom csökken. Szeretném megteremteni magamnak azt a könnyedséget, amit a számomra kedves hivatásból való biztonságos megélhetés adhat. Ezennel elköteleződöm a saját láthatóságom mellett! Idén elkészítettem saját névjegy oldalamat, amit vezetők figyelmébe ajánlok: www.csordasizabella.hu

E hosszú passzus lényege röviden pedig annyi, hogy vannak (én is ismerek többet) kiváló coachok ebben az országban, érdemes abba energiát tenni, hogy megtaláld őket, és főleg, hogy megtaláld a te legjobb segítődet. Az is lehet, hogy nem coach lesz, és az is lehet, hogy a hosszabb terápiád mellett is kiválóan tud támogatni rövidebb távon egy olyan coach, aki tisztában van a kompetenciahatáraival.

Ha érzed a hívást, keress segítőt, válogass, hallgass a szívedre! Aztán köteleződj el, és hajrá!