Árpilis 12. nekem az ÚJ karácsony

Április 12-én elsöprő győzelmet aratott egy párt, aminek a nevéről két éve még nem hallottam, és olyan reményt hozott, hogy az ország egyik fele eufóriában úszik. Én is közéjük tartozom, és szeretnék most az én saját eufóriámról írni. Itt és hosszabban, mert nem volt alkalmam kimenni az utcai népünnepélyre, miközben a lelkem minden porcikája vágyik a tomboló energiák közé.

Írok most egyfajta kimaradásról, az egyedülálló anya FOMO-járól. Miközben várom, hogy legyen egy népünnep, ahova a gyerekeimmel is kimehetek, vagy nélkülük, de addig is, nehéz itt bent tartani mindazt, amit érzek. Hiszen eljött a karácsony! Nekem idén harmadjára kezdődik el az újév és már karácsonyi ajándéknak felérő örömöt is kaptam.

A köztéri bulik helyett vagy dolgoztam, vagy a gyerekeimmel voltam a tavaszi szünet végén. Közben soha ennyi "politikát" nem fogyasztottam, mint most. Az utolsó hónap minden napja fokozta a várakozásomat. Nemcsak a kihulló csontvázak által, hanem azáltal is, amit ezek érzelmileg bennem felkavartak.
Én most sokmindent ünneplek, sokmindet várok, sokmindentől tartok.

AMIT ÜNNEPLEK:

1. A LEVEGŐT

Azt, hogy az a félelem, hogy kinek mit lehet mondani, hogy üthetem meg a bokám, és hogy kell vigyázzállásban dolgozni, gondolkodni, talán lassan, eltűnik.
Azt ünneplem, hogy nem kell választanom a lehetséges rendszerelőnyök és a szabad véleménynyilvánítás között.
Azt, hogy lehet mondani, hogy számít a véleményünk, az enyém is, hogy nem kell többé elrejteni.
Ez fellélegzés.

Az engedélyt, most úgy élem meg, megkaptam kívülről. Még tapasztalni is kell, hogy el is higgyem.
Különösen azok érthetik ezt meg, akiknek a szülei olyan rendszerben nőttek fel, ahol félni kellett attól, hogy azért, amit mondasz, amit képviselsz, hátrányos megkülönböztetés ér. Az én szüleim diktatúrában nőttek fel, és elhagytak ezért egy országot, 9 évesen a tévében követtem végig a Ceausescu rendszer bukását, és ebből rengeteg bátorságot merítettem szófógadó jókislányként: volt, hogy a sérthetetlen tanáromnak ellenszegültem és beszóltam (emlékszem, féltem is hetekig, hogy majd intőt kapok).
A véremben van a félelem.

Amikor a Ne félj! című filmet megnéztem egy hónapja, napokig csak ez járt a fejemben. Felhozott a zsigeri félelmeken túl emlékeket a közintézményi múltammal kapcsolatban is. Más emlékeket, mégis azonosultam Annával, és felszakadt belőlem egy "végre". Köszönöm, hogy ez a film megszületett, és hozzáférhettem általa is egy mélyen rögzült félelmemhez és a belső értékkonfliktusaim eltemetett fájdalmához. Amikor a szakmaiság alulmarad.

Sokmindent nyeltem jókislányként, aztán feleségként, vezetőként, egyedülálló anyaként. Nem szeretnék többet nyelni. Egy hosszú, rögös úton megtanultam magamat választani. Önismereti utam kereszteződik most ezzel a történelmi pillanattal, mert a politikai választás nélkül is oda jutottam belül, hogy magam számára mindig elérhető és mindig támogató leszek innentúl. Erre is meg kell érni - belülről is, és hálás vagyok, hogy van külső támogatás is ebben, s nem ellenszélben kell pisilni.

2. AZ ÖSSZETARTOZÁST

Az elmúlt hetekben rengeteg kérdést kaptam a gyerekeimtől a gyűlöletkeltő választási plakátok kapcsán, ünneplem, hogy nem mondtam nekik azt, hogy ez nem tartozik rájuk, ünneplem, hogy beszélgettem velük a számukra is láthatóról, és ünneplem, hogy ezek lekerülnek az utcákról, ünneplem, hogy ez a mentális és érzelmi szemét eltűnik. Hogy a megosztottságnak talán vége lehet.

Tudom, hogy ezzel még dolog van, sok dolog, de reményt kaptam.

És már nemcsak halkan, félve merem mondani.

És ezzel nagyon kérem az összes TISZA-szavazót, hogy ne tegye ugyanazt, mint amit a másik oldal tett. Én nem akarok mocskos-fideszesezni. Rendben van, hogy vállaljanak felelősséget, és fizessék meg az árát annak, amit tettek, azok, akik tették, de szeretnék egy olyan országban élni, ahol nem vagyunk egymás farkasai, és ahol nem az embert, hanem a cselekedetet ítéljük meg, miközben saját jogos szükségleteinkről beszélünk.

Hja, ez nagyon nehéz, főleg, ha annyi felhalmozódott fájdalom és nyelés van bennünk, mint amennyi most ebben a néplélekben felszabadult.

Én bízom abban, hogy az új miniszterelnök és az új kormány retorikája tiszteletteljes és következetes marad, tartózkodik a szélsőségektől és ezáltal a megosztott és polarizálódott magyaroknak példát ad.

Adjanak, és adjunk mi magunk is a kételkedőknek hitet, szolgáljunk rá a bizalmukra.

Adjunk példát, tegyünk a jóért, vonjuk be őket. Kérlek, ne legyen fekete és fehér.

Engedjük meg magunknak és másoknak is az önkifejezést azzal, hogy ezt egyes szám első személyben tegyük.

Ünneplem, hogy talán nem kell attól tartanom, hogy a gyerekeim el akarják majd hagyni ezt az országot. Ünneplem, hogy sokakban felcsillan a remény, hogy hazatérjenek. Nekem is reményt adnak.

3. A VÉGÉT, AZ ELEJÉT

Ahol valami elmúlik, ott valami elkezdődik. 

Ünneplem annak a rezsimnek a végét, aminek - egy barátom-kollegám szavaival élve - a károsultja vagyok.

• jelentősen több adót fizetek a KATA 2022-es eltörlése óta (az elmúlt négy évre vonatkozóan ez több mint 5 millió forint - ez az egyszülős családi büdzsénkből esett ki, ahol hármunkat tartom el vállalkozóként)
• egyedülálló anyaként kaptam havonta 3.000 Ft-tal többet családi pótlék jogcímén (29.600 Ft-ot 26.600 Ft helyett) a két gyermekem után (ez az elmúlt négy évre kerek 144.000 Ft - családbarát Magyarország?)
• jelentős kulturális intézményekben szűntek meg nagyobb projektjeim és nem lettek újabbak a minisztériumi átrendeződések, a kultúrából kivont pénzek és a P2M monopólium támogatásával.
• cserébe jött egy rezsiválság, megemelkedett mindennek az ára (3x élelem, 3x ruha, 3x bármi), és ezt egyedülálló vállalkozó anyaként hoztam le. 

Büszke vagyok magamra, és elég volt.

Várom, hogy legyen jobb, könnyebb, és várom, hogy az anyaság legyen elismertebb. Egyedülállóként pedig ne megbélyegzettként, sérültként kelljen élnem, hanem emelt fővel azért, mert én is a legjobbat akarom a gyerekeimnek és egyedül is a legjobbat hozom ki magamból is.

AMIT ELHATÁROZTAM:

1. AKAROK POLITIZÁLNI

Megértettem, hogy a politizálás nem csak szitokszó lehet. Ez szólhat arról, hogy a közügyekről tudok, tájékozódom, szót emelek, teszek, ha kell és információ birtokában cselekszem.

Én élveztem ezt a sok politizálást az elmúlt hetekből. Élveztem tudni, átlátni az összefüggéseket. És élveztem azt is, amikor fenntartásokkal kezelek valamit, vagy csak annyit tudok mondani mondjuk a kérdező gyerekemnek, hogy ezt nem tudom elmondani, mert nincs teljes információm a helyzetről. Beszéljünk róla később.

Szeretnék érdemi beszélgetéseket, akár vitákat folytatni, és nem álhírek nyomán félni.

Szerettem azt válaszolni egy-egy kérdésre ebben az időszakban: hogy erről nem tudok mit mondani, mert nem tájékozódtam az ügyben, de azt hallom, hogy a kérdés a kormánypropaganda nyomán merült fel.

AMITŐL TARTOK:

1. EGY ÚJABB TÖMEGPSZICHÓZIST JELENTŐ BŰNBAKKERESÉSTŐL

Rengeteg a felhalmozott indulat mindkét oldalon.

Tartok attól, hogy a felelősségrevonások átmennek egy másfajta bűnbakkeresésbe és farkaskiáltásba.

Igen, mennie kell sokaknak.

Igen, ezt a rendszert az alapoknál kell kezdeni megváltozatni.

Az alapok azonban mi vagyunk: és én azt kérem, hogy a cselekedetet és ne az embert minősítsük.

Fejezzük ki inkább, amire szükségünk van.

Építsünk inkább olyan szabályrendszert, olyan struktúrákat, olyan országot, ami nagyobb transzparenciát, nagyobb biztonságot, nagyobb megtartóerőt jelent az állampolgárainak.

A feszültséget fordítsuk kreatív energiába: rombolás helyett építsünk.

Bízom benne, hogy az új 2/3-dos kormány megszolgálja azt a bizalmat, amit kapott tőlünk.

Nagyon és szívből drukkolok.

2. TÜRELMETLENSÉGTŐL

Adjunk időt magunknak - érzelmileg, lelkileg megérteni, hogy egy óriási változás részesei vagyunk.

Legyünk türelmesek. Ahogy Magyar Péter mondta: fogunk hibázni. Mi is, ők is, mindenki.

Váljon fontossá a szándék.

Legyen 2026 nyara munkás, és legyen idő pihenni is, legyen idő megállni is, hogy tudjuk, és tudja az új kormány is, ha éppen a megállóban körülnéz, hogy jófelé tart.

ÜNNEPELJÜNK!

CSELEKEDJÜNK!

BOLDOGULJUNK!