PROJEKCIÓ - enyém/tiéd?

Az enyém? Tényleg én vagyok ilyenolyanamolyan?

Vagy a tied?

Vagy honnan jön ez?

Ismerős ez nekem vagy idegen?

Veled élem meg vagy máshol is?

Ha veled: akkor valószínűleg a kettősünk terében keletkezik valami, ami számomra idegen, és elképzelhető, hogy a te tudatalatti tartalmaid kivetülése ez rám. S itt jön majd jóval később a téma: hogy tudom-e védeni a határaimat? Azért megjegyzem azt is, hogy ha rögtön rávágtad, hogy "veled", akkor legyen gyanús. Mindannyiunknak, nekem is van vakfoltunk: olyan részek a személyiségünkben, amikre kevéssé vagy egyáltalán nem látunk rá. Számomra a felnőtté válás pont ennek a vakfoltnak a csökkentése, és egyre inkább birtokbavétele annak, aki vagyok, azoknak a személyiségrészeknek az integrálása, amik leszakadtak, homályban voltak.

Ha máshol is: akkor biztosan az enyém ez a furcsaság, és akkor aztán főleg dolgom van vele. Jóval később itt jön majd a téma: hogy tudom tágítani a határaimat? Hogy tudom befogadni azt, ami most befogadhatatlannak tűnik, és elbírni, hogy ez is, így is én vagyok? Oké, ez lehet, hogy még meredek. 

Kezdjük az elején. Milyen jelenségről is beszélek? A projekcióról. Erre ilyen definíciók olvashatók és még több is:

"Projekció: saját elfogadhatatlan tudattartalmainkat "átruházzuk" valaki másra."

"Az általunk elutasított érzést, gondolatot, szándékot kivetítjük a másikra, őt hibáztatjuk, az érzelmeink okát a külvilágban keressük. Attól idegenkedünk a másikban, amit magunkban nem tudunk elfogadni."

A team coach képzésem során tanulmányozott témák, rendszerdiszfunkciók közül ez is hívta a figyelmemet, aztán a házasságom felbomlásának folyamatában, majd saját terápiás folyamatomban és számos ügyfélmunkában is becsekkolt a projekció. A munkámból adódóan, amíg segítő szakemberként, tanácsadóként dolgozom, számolnom kell vele, hogy szinte mindig kivetül majd rám valahonnan: "belengetted", "miért nem irányítottál", "neked kellett volna", "miért nem segítesz?", "te tökéletes vagy" és bőven sorolhatnám.

Ezért is aztán nincs hasznosabb számomra, mint belenézni ebbe a feneketlen mély kútba, ahol odaveszhet az ego, beleeshetek, megsemmisülhetek, meghalhatok, és kitörhetnek belőle, tüzet okádhatnak belőle mindenféle sárkányok.

A projekció.

Jelen van. Itt van velünk.

Létjogosultsága van, ahogy esendőek vagyunk.

Felelősségünk van felismerni és jól bánni vele.

Látni benne azt, ami a mienk, és megkülönböztetni attól, ami nem a mienk.

Háromféle esetről fogok külön szót ejteni, mert háromféle szemszögből figyeltem meg ezt az elhárító mechanizmust, és mindegyik esetben másféleképpen érdemes a határokkal bánni.

Amikor látom

Ha az utcán, a buszon hallom, vagy látom, akkor tiszteletben tartom azt, ami az övék: nem avatkozom be, mert nem kérték, nincs hozzá közöm, és ugyan a szele megütött, továbbmegyek, mielőtt még nagyobb vihart kavarnék egy kéretlen megnyilvánulással.

Ha az enyéimmel teszi ezt valaki a jelenlétemben, akkor szóvá teszem, mert az enyéim védelme az én dolgom, és főleg ha a gyerekeimről van szó, fontos számomra a megtartottság élményük és a helyes önképük is. Szólok az óvonéninek, beszélek a gyerekekkel, sokszor mediátor szerepbe kerülve mutatom meg mindkét oldalt a feleknek. Így tisztítom a terepet a saját életemben.

Ha a tréningteremben látom, és ez a dolgom, akkor szóvá teszem. Fontos ez a kitétel, hogy ha ez a dolgom: miről szól a megbízás? mire van felhatalmazásom? mire van kapacitás, akár a résztvevőknek mire van lelki kapacitásuk?

Ezt azt jelenti, hogy eleinte adatot gyűjtök. Megfigyelem, hogy hány emberre, milyen helyzetekre, milyen gyakorisággal igaz. 

Ha eljut oda a folyamat, ha van elég adat, és ez a leghelyesebb beavatkozási mód, akkor megosztom a megfigyelésem, és beszélgetésbe hívom a csapatot.

Gyakori, hogy ezekben az esetekben elkezdem kapni is a projekciót.

Ami azonban fontos számomra, hogy ahogy a tréningteremben úgy a gyerekeimmel, szoros munkakapcsolatokban is legyen erre figyelmem, szemem és főleg kurázsim. Mert ahogy mondtam, a kút mély és sötét. Fontos a jó megfogalmazás, a jó időzítés, a jó fellépés.

Amikor csinálom

"te tüzeltél fel"

"csak szomorítasz engem"

Írhatnék még példákat, de túl személyesek és most megállok, és magamat is védem.

A fenti két mondat által azonban szívesen vállalom a sebezhetőségemet. Így is nagy felületet nyújtok majd ahhoz, remélem, hogy érzelmileg tudjatok hozzám kapcsolódni.

Az első mondatot a terapeutámnak mondtam. Elmondtam, hogy dühös vagyok rá, hogy haragszom. A dilemmáimat is elmondtam. Ő végighallgatott, nagy szemeiben megjelent az öröm és a tűz: és mint segítő szakembernek elkezdte lendületesen ecsetelni, hogy igen, most pont ebben a projekciós helyzetben ülünk, ahol végre megengedem magamnak, hogy megéljem az erőmet, ami olyannyira le volt fojtva és aminek a használata ezért olyan bizonytalan és ijesztő. És ez az erő most vele szemben jön, mert ide legalább bekerülhet. Ahhhh... Nagy levegő. Felkapcsolták a lámpát.

Igen, amit tettem, én tettem. De egy másik, számomra ismeretlen rezgéssel és magabizossággal, és valóban magamat is megleptem. Óriási volt azonban a felismerés: végre merem használni az erőmet, nem vagyok gyenge, VAN erőm. Azóta kalibrálgatom az erő mértékét és irányát, és folyamatos tanulásban vagyok az önmagamért való rendíthetetlen kiállásban.

A második mondatot a gyerekemnek mondtam. Nem büszkeségből írom le, hanem azért, mert tudom, hogy sokan mondtok hasonlókat, amikor elkeseredtek. És akármennyire is igyekszem a számat és az elmémet mint egy oltárt tisztán tartani, a fáradtság, a kimerültség, a kilátástalanság még a legtisztább tereimet is be tudja piszkítani. Mindannyiunkkal így van ez. Itt jön el az önfegyelem kérdése (meditálsz-e rendszeresen, hogyan kezeled az indulataidat, veszel-e nagy levegőt, stb.).

Na, ezek a gondolatok mind meg is találnak pár pillanattal később a megbánással együtt. 

Utólag mindig, egyre többször már a helyzetben is eszembe jut, ami EMK trénerképzésem során is sokszor megvitattunk tanulótársaimmal: nem nála hagyni az én érzelmi csomagomat.

Mit jelent ez? Visszamegyek a gyerekemhez, megfejtem vele együtt, hogy ő hogy van, mi történt vele, benne. Majd ha ő kap levegőt, akkor elmondom, hogy butaságot mondtam, tudom, hogy ő nem akar engem szomorítani, és elnézést kérek, hogy ezt mondtam. Abban a pillanatban nagyon szomorú és elkeseredett voltam. Megmutatom neki, hogy én is ember (s nem Isten) vagyok, és ezzel engedélyt adok neki is embernek lenni, s hibázni.

Amikor kapom

"A te életedben biztosan minden rendben van."

Ez a mondat ügyféltől származik. Most itt húzom meg azt a határt, amivel magamat és a hozzám tartozókat védem. Legyen most elég egy ilyen mondat.

Ezzel például úgy konfrontál egy ügyfél, hogy felépíti a köztünk lévő hierarchikus különbséget (ami pont ellentétes a coaching szemlélettel). Megvan a hozadéka a különbségnek: a felelősség arányai is tolódni látszanak. Minél kisebb ő, annál több az én felelősségem a szemében. Minél több rosszat tettem szerinte, annál nagyobb lehet az én felelősségérzetem.

Coach és ember legyen a talpán, aki ilyenkor nem megy bele egy hatalmi játszmába.

Nekem fontos, hogy egyenes gerinccel álljak a meg ezekben a helyzetekben.

Ezt emberként tudom megtenni: határt húzok és megmutatom a sebezhetőségemet.

Általában tágra nyílnak a szemek, amikor elmesélek valamit az életemből, ami megmutatja, hogy nem vagyok tökéletes, például hogy kupi van a nappaliban, vagy hogy elváltam.

Elkezdünk újból emberként egy szintre kerülni.

Összekapcsolódik bennem valami sebezhető az ügyfél sebzett részével.
Itt kezdődik bármilyen valódi kapcsolat: nem magam fölé, nem magam alá képzelem a partnerem - hanem szemmagasságba.

Elkötelezett híve vagyok a kapcsolódásnak.

És elkötelezett híve vagyok, hogy mindenki találja meg a számára leginkább önazonos megoldást.

Ha ide eljutunk, akkor ott kerül tiszta víz a pohárba: ha előjön a te önazonosságod és önazonos emberként ülök veled a térben, akkor tud felnőtt-felnőtt kapcsolat kialakulni köztünk.

Ehhez kellesz te, aki önmagadban fölvállalod azt, amire szükséged van.

És kellek én, fölvállalva azt, amire nekem van szükségem.

És kell mindkettőnk türelme.

Így jön létre felnőtt-felnőtt kapcsolat.

És ha ez meginog, tudd, hogy jelezhetsz, tehetsz érte. Neked is részed van benne.

S legyen szemed a projekcióra. Mind csináljuk. Dönthetünk és döntünk: mit kezdünk a részünkkel.

S ha kezdünk is valamit, ott kezdődik a felnőtt utazás.

Innen folytatom majd egy kapcsolódó témával: a határokkal való bánást fogom boncolgatni.

(Íme, a folytatás.)

Tarts velem itt a blogon, vagy egy fejlesztő folyamatban: izabella.csordas@belsohajtoerok.hu