Izabella manifesto - avagy mi a frásznak önismeret? II.

Újabb esszenciája érett meg bennem a létezésnek és annak, hogy mi is és mire is való az önismeret. Bő egy éve itt írtam már a témáról - ma is ül, amit akkor lejegyeztem. Ma továbbmegyek. 

Weight flow önismereti tréningen hallottam a rám nagy hatást gyakorló és azóta is fülemben csengő mondatot: 

A TORONY LEOMLOTT, DE A KÖVEK ÉPEK.

Az elmúlt két évben leomlott az a torony, ami az életem. Leomlott a boldog család torony.
Nehéz volt megélni, ahogy omlik össze.

Fájt hallani a kövek ütődését.
Hosszú ideig csurogtak a könnyeim.

Ahogy kezembe vettem egyesével a köveket, éreztem a súlyukat.

Éreztem, ahogy lehúz mélyre általuk az emlék.

Éltem a múlt feneketlen keserűségét.

Bámultam bele ebbe a fekete kútba.

Kellett egy kapaszkodó. Kellett még egy. Gyenge voltam, és elesett. 

Írtam, tornáztam, beszélgettem, felvállaltam egyre több helyen, egyre több ismerős előtt a nem boldog életem. Megéltem a sebezhetőségemet. Annyira nem lett volna valódi sebezhetetlennek mutatkozni. S igaz akartam lenni. Akkor is, ha fáj.

De mi az, ami igaz belőlem?

Egy életszakaszom lezárult, egy részem meghalt.
Ez gyászmunka. Ha tetszik, ha nem.
Lehet elfordított arccal is végezni, csak úgy tovább, hosszabban tart a fájdalom.
Én azt választottam, hogy segítőt, segítséget keresek, és szembenézek a keserűséggel.

Ahogy belementem a gyászba, feketén-fehéren megmutatkozott, hogy mi az, ami maradt, ami lett, ami épült, és amit még építhetek. 

Megláttam, ahogy a gyerekkorom és múltam vörös szőnyegként ágyazott meg a házaséveimnek.

És megláttam azt, hogy egy újabb válaszúthoz értem, és dönthetek, hogy hogyan megyek tovább.

Választottam.

Hála az önismereti munkának.

Hála a segítőim tiszta tekintetének.

Hála a kitartásomnak.

Hála azoknak, akik fogták a kezem és nem engedtek el.

Hála a képkártyáknak és a hétvégi mezítlábas EMK fesztiválnak, most összerendeződtek ezek a kövek, és nemcsak az elmémbe, hanem a szívembe is megérkezett a tudás arról, hogy mi volt, mi van és hova tartok az életemben.

Izabella manifestónak neveztem el, és hiszem, hogy mindenkinek jár, hogy saját manifestója legyen.

Mielőtt leírom, megosztom, ahogy ígértem, hogy mi is ma számomra az önismeret.

Az önismeret számomra azon cselekedeteimből származó tudás összessége:

• amelyek egyre mélyebb rálátást, megértést adnak a múltamra és jelenemre és
• amelyek során egyre pontosabb, határozottabb elképzeléseket alakítok ki a jövőmről, és
• egyre tisztább döntéseket hozok az életem további alakításával kapcsolatban.
  Ezen az úton leszek egyre igazabb.

Legyen ez a manifesto üzenet önegyüttérzésről és a traumán túli életről.

Innen üzenem: VAN ÉLET!

IZABELLA MANIFESTO

NEM TUDTAM, HOGY LEHET ÉS KELL ODATARTOZNI.
NEM TUDTAM, HOGY ÉN MI VAGYOK.

MA TUDOM.

AMIT RÉGEN TUDTAM, LÉNYEGTELEN.
ELENGEDEM.
NEM GYÖTRÖM TÖBBÉ MAGAM.

AZ A LÉNYEGES, AMIT MA TUDOK ÉS MA TESZEK.
A LÉNYEG, HOGY TISZTA TÜKÖR VAGYOK.
MEGMUTATOM AZT, AMI JELEN VAN.
LÁTOM AZT, AMI LÁTHATATLAN.

A TE ÍTÉLETED NEM ÉN VAGYOK.
MEGTAGADOM, AMIT RÁM AGGATSZ.

VÁLASZTOM MAGAMAT.
VÁLASZTOM A VALÓDI KAPCSOLÓDÁST.
VÁLASZTOM AZ ÉLETET.