Reményposzt - a válás során kapott segítségek

Elvált, kisgyerekes anyának lenni. Félelmetes, magányos állapot ez. Agyból, kognitív síkon sokan érteni vélik. Lámlám, a napokban baráti körben még mindig kaptam olyan mondatot, hogy én választottam, hogy gyerekeim legyenek. Hja, igen. Én választottam. De EZ nem empátia. Be is csukódtam.
Ismerős?

Együtt rezdülni, szívből átérezni ezt a magányt és ezt a felfoghatatlan veszteséget csak az tudja, aki átment rajta. Vagy aki valami hasonlón ment át, és képes önmagában annak a fájdalomnak a gyökeréhez visszanyúlni.
Most azoknak írok, akik éppen benne vannak a válás fájdalmában, akik nehezen találnak a környezetükben olyan kapcsolódásokat, ahol szívük minden terhét kitárva megmutathatják, sebezhetően felvállalhatják a kételyeiket, a bűntudatukat, a bánatukat. 

Az elmúlt három évben annyi segítséget kértem és kaptam, mint azelőtt soha. Magyarországon, ahol nem azt tanuljuk az iskolában, sokszor a családokban sem, hogy lehet és érdemes segítséget kérni, a bukásainkat bevallani, a felálláshoz valakibe belekapaszkodni, hogy lehet változtatni, szóval ebben az országban szóljon ez a poszt mindazokhoz is, akik toporognak, akik kínlódnak, akik elkeseredésükben tehetetlennek érzik magukat: 

Kérj segítséget, mert az egyik legfőbb bűn az, ha lemondasz magadról. 
Fogalmazd meg, hogy mi van benned, mire van szükséged, és kérj!
S ha a fentihez hasonló reakciót kapsz, tudd, hogy nem vagy jó helyen épp. Állj fel, és menj tovább. 
El lehet jutni az újjászületéshez. Én a magam megéléséről itt írtam.

Összegyűjtöm, a teljesség szándékával, de nem ígéretével, hogy én milyen segítségeket kértem és milyen támogatásokat kaptam az elmúlt három évben, a válás gondolatának megszületésétől a lelki leválás valódi megtörténtéig ahhoz, hogy ma emelt fejjel, felszabadultan lehessek jelen a mindennapjaimban. Mert a válás nem pusztán egy bírósági pillanat. Ez egy folyamat, ami évekig tart.
Merítsetek ötletet!

SORSTÁRSAK

Egy szintén elvált anyukával sokat beszélgettem a helyzetemről, a realitásról, egy alkalommal épp akkor hívott, amikor mentem az ügyvédhez aláírni a közös megegyezést, zokogtam, és azt mondta a telefonban: magadért teszed, "fogom a kezed, amikor aláírod". Az önsajnálatból Móni visszahúzott a realitásomba: megpróbáltam, nem ment, én tudok új esélyt adni magamnak.

Egy válni készülő régi ügyfelemmel akkor találtunk barátként egymásra, amikor mindkettőnk életében erősen derengett a válás lehetősége. Hirtelen rengeteg kölcsönös megosztanivalónk lett nőként, anyaként, feleségként, és a verbális erőszak megtapasztalóiként. Végül ugyanabban a hónapban váltunk el, és ez a sorstársaisság nagy erőt adott. Jólesett, hogy volt valaki, akit bármikor felhívhattam csak egy félmondattal, egy kétségbeeséssel, vagy egy panaszáradattal. Egy forrás, ahonnan tudhattam, hogy megértés fakad, akármilyen hisztimmel és bánatommal fordulhattam Orsi felé.

A kozmetikusomra és segítő szakemberként kollegámra négy évvel ezelőttről úgy emlékszem, mint akinek az élete kétgyermekes anyaként romokban van, egyszer a mi éppen felújítás alatt álló romos lakásunkban ültünk hosszan, és beszélgettünk. Akkor egy évig nem élt velünk a férjem, Borinak sok fájdalmát átéreztem, de én még hittem abban, hogy a házasságom menthető. Végül Bori megismerkedett második férjével, és vitte előttem a fáklyát és megmutatta, hogy lehet válni két gyerekkel és újból párkapcsolatot építeni, és tiszta szívből hinni magunkban. Az életéért felelősséget vállaló, bátor nő példaképeként ment előttem.

Egy külföldön élő férfi kollega, akivel egy szakmai rendezvényen ismerkedtem össze. Válófélben volt, és felhívhattam és felhívott, amikor szükség volt támaszra. Nagyon sok bíztatást kaptam, és sok bíztatást adtam neki az ő göröngyei közepette. Időközben az életében olyan helyre ért, amit pár éve megálmodott, s biztos megy még tovább. Ez engem reménnyel tölt el.

FÉRFIAK

Azok a férfiak, akik visszajelezték a válás hosszú és keserves időszakában a vonzalmukat, és emlékeztettek arra, hogy szeretek és akarok nő lenni. Emlékeztettek arra, hogy érték bennem az érzékenységem, hogy kívánatos és vonzó vagyok, és butaság lemondanom nőként magamról. Eszembe juttatták a testi örömöket és a saját pajzánságomat, egy imádott és az évek során leszakadt részemet.

Hálás vagyok a barátomnak, aki többféle módon ébresztgette és végül felébresztette a bennem téli álmot alvó nőt, a lágyságot, aki mellett pillanatokra azt is meg tudtam élni, hogy lehetek gyenge.

Hálás vagyok azoknak a férfiaknak is, akik "csak" észrevettek, és szóban is kifejezték, hogy jólesik rámnézni. Elkezdtem újból megtapasztalni, hogy látható vagyok. 

CSALÁD

Amikor a szüleim egy megkeseredettségemtől tocsogó beszélgetésünk végén azt mondták, hogy már ők is belefáradtak abba, hogy ezt látják, és csak azt szeretnék, hogy felszabadultnak és boldognak lássanak. Óriási áttörés volt, hogy nem tették fel a régi lemezt, hogy "de hiszen ezt meg lehet beszélni", hanem azt mondták, hogy "akárhogy is döntesz, lányom, mi melletted állunk". Az élet egyik legnagyobb felhatalmazása az, amit a szülő adhat a gyermekének. 

Ebben az időszakban a szüleimmel való kapcsolatom is folyamatos átrendeződésben volt. Volt, hogy összevesztünk, és volt, hogy jobban vágytam újból a lányuk lenni, mint csak unokájuk anyjának lenni. Egyszer rájuk öntöttem, hogy nehezen bírom ezt a terhelést, szétszakadok, és alig van pihenésem. Miután letöröltük a könnyeinket, meghallották a segítségkérésem, beleálltak, és többet segítettek a gyerekek körül, mint az elmúlt időszakban szoktak. Gyönyörű momentum volt, ahogy apám vállán sírtam ki magam, s hárman körben összekapaszkodva egy nagy ölelésben megtartottak. Sose volt korábban ilyen élményem. Régi, transzgenerációs sebek gyógyulnak - és ez a gyógyulás azóta is tart bennem: van honnan meggyógyulni.

Anyu, hogy büszkeségét fejezte ki, hogy olyan családi mintának vetek véget, amire eddig másnak nem volt ereje a családban. Ez számára is felszabadító, és erőt adó.

Gyerekeim, akik minden nap emlékeztetnek, hogy tovább kell építeni, amit elkezdtem, hogy mintát adok, hogy szükségük van rám. Akik elviselik a frusztrációmat és kétségbeesésemet és amikor szaranyának éreztem magam, egyszerre megöleltek, és körbevettek mint meleg palásttal, azzal a mondattal, hogy "nekünk te vagy a legjobb anyuka". Büszke vagyok arra, hogy ebből a nehézségből, amiből együtt jövünk ki, gyémántot csiszolunk: olyan csodálatos szókinccsel és érzékkel bánnak az érzelmekkel. Nekik már alapból (default!) van önegyüttérzésük. Ilyenkor hátradőlök egy pillanatra: elégedett vagyok.

A lányom, aki tükröt tartott és kimondta, hogy félelmetes, amikor mérges vagyok. A lányom, aki mellémállt a konyhában, és megkérdezte, miért nem válok el - és eszembe juttatta, hogy gyerekként milyen a szülők kapcsolatát nézni. Ekkor döntöttem el, hogy megtöröm a mintát. Azóta egy csodás könyv, illetve film is született az ilyen típusú anyai erőről: It ends with us/ Velünk véget ér. Olvassátok! Nézzétek meg!
A lányom, aki egyszer egy kacsázás közben megjegyezte, hogy milyen régen nem látott ilyen felszabadultnak.

A fiam, aki minden nap arra emlékeztet, hogy az egyetlen értelmes és működő út a szereteté. Felcsattan, ha felcsattanok, és megpuhul, ha megértéssel fordulok az intenzív érzelmi impulzusai felé. A fiam, aki mindenből képes viccet csinálni, aki akkora színész, hogy bárhol jókedvre derít, és aki elképesztő lángon ég. Ha nekem volt erőm, neki a százszorosa van. És akarom táplálni.

BARÁTOK

Vannak barátok, akik kifejezték a válással (és így a velem való kapcsolódással) szembeni félelmüket, ambivalenciájukat: őszintén beszéltek arról a félelemről, ami sokáig bennem is élt: hogy nem lehet, hogy a válás az út. Feljöttek saját fájdalmas emlékeik. Örültem, ha valakivel tudtunk erről nyíltan beszélni, mert így tiszta teret teremthettünk, amiben újból barátokként tekinthetünk egymásra. Gyógyító ezt Zsuzsival megélni. 

Aztán voltak barátok és ismerősök, akik kifejezték, hogy félnek attól, hogy megcsapja őket a válásom szele, vagy csak hallgattak, amikor én segítséget kértem. Ők már csak voltak. Talán még lesznek. Megbocsátom a félelmüket és távolságtartásukat, és szeretném ha tudnák, hogy közben sokszor egyedül éreztem magam. A közönyük sok kérdőjelet és újabb önmegkérdőjelezést hozott. Utólag azt gondolom, segítettek erősebb határokat húzni.

Egy coach barátnőm, aki megkérdezte, hogy akarok-e magamnak határidőt adni a válással, miután már évek óta követte a vergődésemet, és néha megkérdezte, a mai napig is megkérdezi gyakran, hogy vagyok. Csodálatos, hogy miközben Kriszti kétgyerekes, kiteljesedett családanya és coach, ilyen szépen velem tudott lenni lélekben ezen az úton, és sosem ítélt meg. Ez óriási reményt adott nekem nőni.

A szomszédból egy baráti házaspár, akik már külföldön élnek. A férje egyszer azt mondta: persze, hogy kérdezd meg, hogy ráér-e, hiszen otthon van egyedül a két gyerekkel. Még a férj, Matt is olyan empátiát mutatott, ami ritka kincs ebben az országban. Tőlük nemcsak az empátia, a kétgyerekes sorstársiasság, hanem az egymás iránt mutatott tiszteletük és szeretetük is ajándék volt. Csengéék nem hagyták, azóta sem hagyják, hogy kivesszen belőlem a remény a szeretetteli, mély férfi-nő kapcsolat iránt. Öröm velük kapcsolódni és reményt ad látni őket most már ötfős családként.

Ági kolleganőm, aki maga is sorsfordító helyzeten ment át, és elismerte az életért való küzdelmet mint erősségemet.

VOLT FÉRJ

Muszáj idetennem a hálasorba a volt férjemet, akármennyire is nehéz viselni számomra a múlt és a jelen terhét. Tőle kaptam azt a leckét, hogy a saját sorsomért végső soron én vagyok a felelős, és akármennyire fáj is, ezért nekem kell cselekednem. Akkor is, ha ő ellenáll, ha nem áll szóba velem. Vagy megtanulok ezzel együttélni, vagy hagyom, hogy bedaráljon. Megtanultam, és felnőttem, hogy vállaljam a felelősséget nemcsak magamért, de a gyerekeimért is. Magamat és magunkat választom. És ahhoz, hogy idejussak, rengeteg segítséget kértem.

SEGÍTŐ SZAKEMBEREK

A team coach képzésem csoportos szupervízióján született meg tanárom támogatásával bennem az a mondat, hogy van hatalmam az életem és a halálom felett (erről itt írtam). Innen számomra már csak egy lépés volt a felelősségemet is kimondani: az életemért és a halálomért. Most az orvosi eredmények alapján úgy tűnik, hogy egy rosszindulatú folyamatból fordultam vissza. Köszönöm, a mondatot, Tünde!
Az életem feletti hatalmamat azóta is élem. Bátran húzok határokat, és tudom, hogy ha valaki meghátrál a nemeimtől, akkor ott szeretet sem volt igazán. Legalább is nem úgy, ahogy én azt élni szeretném.

Szupervizorom, akivel terápia határán dolgoztunk. Ő segített a belső dinamikáim megértésében, és rávezetett arra, hogy érdemes terápiába bennem, és bátran szembenéznem a múlttal, hogy elsimítsam magamban azt és ne újrajátsszam. 

Kaptam segítséget és sok nehézséget is állami ellátószolgálatban: a pedagógiai szakszolgálatban a gyerekpszichológus segített megérteni, és kimondani, hogy a kapcsolatunkat a volt férjemmel és a gyerekekkel újra kell strukturálni.
Egy családsegítő kollega mondata: "neked a gyerekeket kell megtartanod és magadat", rádöbbentem, hogy a prioritásaim is átalakultak, egy csatatér fenntartása helyett határhúzásra és védelemre van szükségem. 

Azt is ki kell mondanom, hogy sok akadály is gördült ebben az ellátószolgálatban az utamba, leginkább tűzoltás jellegű mediációs folyamatban, ahol a probléma megfelelő megoldása helyett a probléma gyors feloldása volt fókuszban, rendszerszemlélet és állásfoglalás nélkül hagyva, s belekerültem olyan megoldásokba, amik számomra az eredetinél több feszülést és diszkomfortot hoztak. Ez egy olyan tapasztaláshalmaz utolsó epizódja volt számomra, amiben gyanítom, hogy sokaknak van ebben az országban részük: nem megfelelő kezekbe kerülnek, nem megfelelő figyelemmel, nem megfelelő gondossággal eljáró segítő szakemberekre támaszkodnak és csalódnak. A felemelés helyett a még lejjebb taszítást éltem meg. 

Tulajdonképpen ez volt az utolsó csepp, ami ahhoz kellett, hogy szakembert keressek fel azzal a céllal, hogy összerakjam magam újból. Hallgatva a megérzéseimre a korábban kiszemelt bántalmazás-szakértő pszichológus-coach-írónőhöz fordultam. Ebben a folyamatban tanultam, hogy minden pillanatban tegyem fel a kérdést magamnak, hogy Hogy vagyok én ezzel, ami itt kialakult?. Élesedett a belső érzékelésem, könnyebben mondok nemet, kevesebbet viselek el szótlanul, orcám másik oldalát is odatartva. Coachomhoz már a válást követő fél évvel fordultam, hogy segítsen megérteni, hogy az én életemben ez az egész történet hogy volt lehetséges, minek hol van a helye, hol van az én felelősségem, és hol van a másiké. Nagyon fontos munka volt ez a számomra a szétválásunkig. Ekkor a szupervízió-gyanús helyzetben ülve már érzékeltem, hogy ami történik, nem rólam szól. Utoljára találkoztunk. Így is tanított: nemet mondani, határt húzni, öngondoskodni. Bátran váltottam és kerestem egy valódi pszichoterapeutát, aki az általam választott módszerben is képzett volt. Akkor már tudtam, hogy sématerápiába szeretnék menni.

Terapeutám tanúja a mostani átalakulásomnak, aki segít fülöncsípni a haszontalan működésmódjaimat, megtalálni a gyökerüket és átírni azokat. Feloldunk régi traumákat, átbeszéljük a PTSD (poszttraumás stressz szindróma) tüneteket, és ezzel a támogatással azon dolgozom, hogy felhőtlen, minden pillanatban okos felnőttként cselekedni képes anya, nő, szakember és ember lehessek. A mozaikok csodálatosan állnak össze. Szintlépés történik bennem. 

Fókusztrénerhez is elmentem, és fantasztikus az elmúlt években beépült mindfulness gyakorlásaim sorát fókuszolással gazdagítani, és a terápiát minderre ráültetni: mély rétegekhez férek hozzá fizikai érzetek szintjén, és képessé válok azokat átrendezni, biztonságosan. 

GYEREKEK KÖRÜLI RENDSZEREK

A gyerekeim oktatási intézményeinek munkatársai: mindkét igazgató megértése akkora ajándék volt, ahogy átbeszélhettem vele a helyzetet, a fiam iránti aggodalmamat kimondhattam, és ő támogató módon fordult hozzám. A tanárok, akik meghallgattak és reflektáltak a másik gyerekem hogylétére, erősítve engem abban, hogy a szülői felelősségemből eredően erősebb határokat szükséges húznom. 

SZAKMAI MUNKA

Ügyfelek, akik mindeközben hozzám fordultak segítségért, és akik kísérése nyomán megélhettem, hogy a teremtő erőm az ő életükben is megtermékenyítőleg hat, és ezzel a hasznosságom és az életembe tett energiám elismeréseként táplálták a hitemet.

Külön köszönet annak a férfi ügyfelemnek, aki saját története által mutatta meg, hogy van olyan, hogy az életben kudarcot szenvedünk, és abból képesek vagyunk tanulni és ennek nyomán teremhet boldogság akár ugyanabban az eredeti kapcsolatban, akár máshol. Coachként gyakran beszélünk arról, hogy mit tanulunk az ügyféltől. Ez az ügyfelem megtanította, hogy vannak érző férfiak, akik önmagukat és a családi helyzetüket képesek újrateremteni. Hitet adott a vele való munka.

Kollegák és megbízók, akikkel időközben olyan munkáim voltak, olyan munkahelyi közeget leltem, amik a partneri együttműködés örömét, felszabadultságát és a szakmai kiteljesedés erejét adták. Csodás gyógyulást élek meg szakmai vonalon, ami egész lényemre kihat: igenis lehet elismert helyem egy beállt viszonyrendszerben is, lehet újra új helyet foglalni és igenis számítok.

ÉRDEKLŐDÉSI KÖRÖM

Jártam, amíg lehetőségem volt rá, egy kontakt tánc csoportba hetente egyszer: ahol sírhattam, örülhettem, szárnyalhattam néha azt képzelve, hogy Nancy S. Smith vagyok. 

Nagyon hasznos volt lelkileg számomra a legnagyobb nehézség idején olyan kontakttanár kollegákkal közös projektet vinni, ahol emberileg és szakmailag jól tudtunk kapcsolódni, ahol megtartottak, ahol partnerségben dolgoztunk és nőként, anyaként nemcsak a hozzánk fordulókat, hanem egymást is támogattuk Judittal és Dorkával.

Többször előkerült ebben az időszakban a Star Wars. Yoda mester mondata: Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld mondata és Leia Organa Ne félj attól, aki vagy mondata élesen belémégtek és rezegnek odabenn, hol halkabban, hol fényesebben.

Önismereti könyvek: a Kékre szeretni  és a Mély levegő olyan fejbekólintás volt, hogy hátralévő életem minősége kérdőjeleződött meg s vált tétté. Óriási lökés volt Patricia Evans: Szavakkal verve című könyve is. És azóta rengeteg könyv segített az új önmagam definiálásában.

Ha végignézek ezen a hosszú listán, biztos tudnék még hozzátenni, és ahogy nézem, olvasom, megtelik a szívem hálával. Különösen egy pillanat iránt érzem ezt a hálát: amikor mertem a szégyenemet kimondani, levetkőzni és eldöntöttem, hogy elkezdek beszélni és segítséget kérni. Én is CSAK EGY ember vagyok. (Először itt írtam erről.)

És hálás vagyok önmagamnak, hogy minden nap feltettem a kérdést, hogy mi itt a lehetséges és hova tartok. 

MEGYEK TOVÁBB!
Rendíthetetlen hittel, hogy ami kapcsolatban romlott el, az kapcsolatban gyógyulhat!

____

Ha toporogsz, nagy döntés előtt állsz, vagy nehezen indulsz el valamely irányba, és megérett a helyzet arra, hogy kísérőt keress az utadhoz, itt érsz el: izabella.csordas@belsohajtoerok.hu