Öngondoskodás: "Számítok!"

Nehezen indult az év: egyik betegséghullámból ki, a másikba be. A gyerekeim és én túlvagyunk két tüdőgyulladáson, összesen hat hét betegségen, rengeteg itthon tanuláson és ezek mellett én sok átdolgozott éjszakán. Reménykedem, hogy jobb lesz a folytatás.
És nemcsak reménykedem, teszek is érte. Egyszerűen elég volt. Akkor is elég volt, ha elkeseredettségemben néha legszívesebben kitettem volna az életemre a zárva táblát.

Azért is rendített meg ez az évkezdet, mert az előző évben híresen ügyesen elkerültem a gyerek- és felnőttbetegséget, alig-alig estem bele, a gyerekek meg pláne, és nagyon sokat tettem az egészségünkért. Olvastam, tanultam sokat az egészségről, sokaknak adtam tanácsot, sokszor akartam is írni a témáról, aztán mire leülhettem volna megfogalmazni és rendszerezni mindazt, amit tudok, mintha a széket húzták volna ki alólam: beütött a betegség. 
Ezzel meg is kérdőjeleztem magam, és mindazt, amit az egészségről tudtam eddig.
Ezt az önbizalmamat egy természetes orvoslást képviselő orvos, akihez segítségért fordultam, valamelyest segített helyretenni: több praktikára emlékeztetett, amiket magam is tudtam, és tanultam újat is.

A fő iránytűm azonban a mentális területről került ki. Van egy gyakorlatom, amit évek óta elvégzek. Az évkezdet általában adja magát a tervezéshez, az összegzéshez, az életünkre való madártávlati rápillantáshoz. Szoktam használni az adódó lehetőségeket, és ha úgy adódik, szívesen megkínálom az ügyfeleimet az év első ülésén azzal, hogy a kiterített számtalan szükségletkártya fölött merengjenek és válasszák ki azokat, amelyek az életükben a számukra most a legfontosabbak.

Az egyik, még egészségben bővelkedő januári napon kedvet kaptam az ügyfelem távozását követően merengeni a kiterített kártyák fölött, és megcsináltam ezt a rituálét. Ennek a gyakorlatnak a keretében - még mit sem tudva a rákövetkező kálváriáról - kiválasztottam azt az értéket, amit mostani életem legfontosabbjaként emeltem ki magam számára: az öngondoskodást. Ezen túl az alábbi kártyákat választottam: öröm, szeretet, közösség, partnerség, melegség és elismerés.

Ezek azok az értékek, amiket ebben az évben, ebben az életszakaszban élni szeretnék: adni is, kapni is. Ezek azok az értékek, amik a döntéseimben, a mindennapjaimban, az útelágazásokban az eligazodásban szem előtt tartok. 

Most csak egyet emelek ki közülük, a legfontosabbként, és elsőként kiválasztott öngondoskodást. Többféleképpen is szeretnék erről írni. De csak sorjában.

Először is mit jelent számomra az öngondoskodás? Hogy egyeztessük a szótárunkat:

Az ÖNGONDOSKODÁS egy szeretetteli, tiszteletteljes, biztonságos kapcsolat kialakításának eszköze önmagammal. Öngondoskodni annyit jelent, hogy a saját életemben saját magamat teszem az első helyre. Öngondoskodni annyit tesz, hogy meghallom, megértem és figyelembe veszem saját fizikai, lelki és szellemi igényeimet, és a legsürgetőbbek kielégítéséről mások igényeinek kielégítése előtt, illetve a sürgető feladatvégzések előtt és mellett gondoskodom. Tudom, hogy számítok. És tudom, hogy számíthatok magamra. Ezzel párhuzamosan ha látom, hogy mások így viszonyulnak magukhoz, akkor velük örülök és támogatom őket ebben a viszonyulásban.

Másodszor visszatekintve megértettem, hogy az év kezdeti időszakában a betegségek mind azt jelezték számomra, hogy több figyelemre, több öngondoskodásra van szükségem. Elképesztő mértékben megnőtt az alvással töltött óráim száma, szinte a gyerekek alvásidejével azonosan. Elképesztően gyakran hagytam magam esti meditáció, infralámpázás vagy esti olvasás közben elaludni. Meghallottam a testem jelzéseit.
Nemcsak egy időszakos, a hányástakarítás és fertőtlenítés végén szükséges megpihenésről volt szó, hanem egy hosszabb, transzformatív időszak zárult bennem, intenzíven álmodtam, kevesebbet nyeltem, sokat sírtam és leginkább sokféleképpen öleltem meg magamat abban, amiben éppen voltam.

Harmadrészt végre visszautalhatok arra, amiről egy éve írtam: a konténerre, ami a felnőttségem, a kiegyensúlyozottságom eszköze, amiben instant reagálási igény nélkül elfér sokféle megélés, mások neheze, fájdalma, és amiről írtam, hogy nem végtelen űr. Mert most sokféleképpen sokszor tapasztaltam és láttam magam körül is, hogy a konténer megtelik. És ha megtelik a konténer, ha torkig leszek - akármivel is, akkor nem lehet tovább nyelni. Akkor a konténert igenis szükséges kiüríteni: kisírni, kiírni, kimondani, kitenni belőle mindazt, amit lehet. Így jön létre a megkönnyebbülés: egy munkahelyi vagy egy baráti beszélgetésben, a coachnál elsírt könnyek által, vagy a végigzokogott terápiás ülésen.
Senkinek a konténere nem végtelen, senki konténerébe nem lehet végtelenül pakolni. 
Kell tudni megállni, kell tudni lelassulni és kell tudni magunkat helyezni az első helyre.
És kell tudni segítséget kérni. Bátor és létfontosságú cselekedet zord időkben.

Negyedrészt el kell mondani, le kell írni, meg kell osztani mindazokkal, akiknek szükségük van rá: akik érzelmileg elhanyagoló környezetből jöttek (rengeteg az érintett!), hogy az öngondoskodást meg lehet és meg kell tanulni! Nem úgy nevelkedtünk, hogy tudnánk, hogy magunkba szívtuk volna, hogy értenénk, mit is jelent öngondoskodni. Sokan azt sem tanultuk meg, hogy a saját érzéseinket megnevezzük. Sokan azt sem tanultuk meg, hogy az érzéseink hasznosak. Sokan azt sem tanultuk meg, hogy az érzéseink és végső soron mi magunk számítunk. És innen, kitalálod? Egyenes út vezet az önelhanyagolás felé. Hát ennek az ellenpólusa az öngondoskodás. Ezért nehéz ezt megélni: ha nem volt rá engedély, ha a családunkban ez nem volt alap, fel kell építeni a mintát, saját jogon. Aki innen jön, rengeteg apró lépésen keresztül tud és fog megérkezni egy önelfogadó működésmódba. Erről a partról üzenem: megéri!

Ez a bejegyzés az éveleji értékválasztásom utánkövetése. Napok óta készültem írni, gyűjtögettem magamban a gondolatokat, a morzsákat, a személyes impulzust, és nagyon jóleső, szimbolikus volt úgy megérkezni az íráshoz, hogy ezen a napon az öngondoskodás jegyében sok apró mozzanatban előresoroltam magamat az írás feladatánál: és csak estére jutottam ide, mert előtte:

• meghallottam a szomjúságomat, és gyakran ittam, vagy letettem a kezemből a dolgokat és vízért nyúltam,
• meghallottam az éhségemet, és bár más jött a flow-ban, előbb jólnevelt gyermekként ettem,
• meghallottam a fáradtságomat, és bár ezer dolog járt a fejemben, lefeküdtem a szőnyegre, és átadtam a súlyomat a földnek, és lélegeztem percekig,
• meghallottam a mozgás iránti igényemet, és a napomat egy klassz body art órával kezdtem,
• meghallottam a friss levegő iránti igényemet, és kimentem egy tópartra sétálni,
•  és napközben mindezek által töltődtem önmagam választásával.

Ha ma elindulnál, és biztonságra, támogatásra vágysz, foglalj a naptáramban egy ismerkedő időpontot, vagy írj: hello@csordasizabella.hu .

Jó, hogy ezt elolvastad!
Számítasz!