%20(3).png)
Döntés - "a felszabadulás napja"
"Többet tettél az intézményért, minstem hogy 10 perc alatt aláírjam a felmondásodat." - hangzott minden felmondani készülő munkaerő titkolt vágya: elismerést, türelmet, megfontoltságot adó mondat. Még remény is támadhat bennem, hogy valamivel még megkínálnak, hogy fontosabb vagyok, mintsem hogy elengedjenek.
De mi a kérdés?
Az, hogy merre lehet menni, vagy az, hogy merre akarok menni?
Arra már ráláttam, hogy nem szeretnék egy döntési kényszerbe beleragadni, és görcsösen ragaszkodni előre kitervelt megoldásomhoz. Ezzel ajtókat csapnék be: nemcsak előttem, mögöttem is. Tudok-e egy ilyen helyzetben nyugodt és rugalmas lenni? Nem hidegfejű, nem érzelemmentes, nem is görcsös, hanem teljesen önazonos, minden felmerülő lehetőséget saját szükségleteim tükrében megvizsgálni.
Ehhez szükségem volt nyugalomra, megfontoltságra. Természetemből adódóan, ezeket úgy tudtam magamnak megadni, hogy időt szántam egyrészt a döntésre: hónapokat - onnantól, hogy a gondolat egyáltalán felmerült bennem. Ugyanakkor kész voltam a folyamatos önvizsgálatra: a felmerülő új helyzetek pillanatnyi értékelésére, saját cselekvéseim átértékelésére, és különféle szempontból való körüljárására, valamint egy tágabb ún. madárperspektívából ránézni a helyzetre, segítségül hívva szervezeti kultúra és szervezetfejlesztési elméleteket és modelleket, valamint a saját utam hosszabb időtávon (10 éve sidőtávon való) megvizsgálását. Orákulum is voltam, amennyiben jövőbelátó képességeimet próbáltam mobilizálni, de prózaira fordítva elővettem az intuíciómat, összevetettem a szervezetfejlesztési tudásommal, és hagytam, hogy átszűrődjön valami ezen az összetett szűrőn.
Elképzeltem, hogy mi van, ha itt, ebben a szervezetben nyílik valamilyen út afelé a cél felé, ami előttem lebeg. Esetleg új célt találnék. Akár itt. Beleegyeztem, hogy a következő napon rászánjak egy órát, és beszélgessünk a helyzetről.
Nyitottan és összeszedetten mentem be a találkozóra. És ezért nyugodt voltam. A saját érzéseimmel és szükségleteimmel már tisztában voltam, a lehetőségeimet, amennyire tudtam, feltérképeztem, elvárásom a meghallgatáson túl nem volt. Kellett egy óra, kellett a kölcsönösség, egymás értékeinek és eredményeinek az elismerése, és az őszinteség a kialakult helyzettel, a nehézségekkel kapcsolatban. Sokat készültem erre az órára, az őszinteség órájára. Évek óta nem beszélgettem ennyit munkaadómmal. Nincs mit veszteni attitűddel tudtam őszintén kiállni az általam képviselt értékekért.
Bízom benne, hogy az elvetett magok egy új tavasszal majd kihajtanak.
Most már szabad vagyok: "április 4. a felszabadulás napja ", mondta humorosan, ahogy aláírta a felmondásomra a dátumot. Mosolyogtam rajta. Őszintén.
De mi a kérdés?
Az, hogy merre lehet menni, vagy az, hogy merre akarok menni?
Arra már ráláttam, hogy nem szeretnék egy döntési kényszerbe beleragadni, és görcsösen ragaszkodni előre kitervelt megoldásomhoz. Ezzel ajtókat csapnék be: nemcsak előttem, mögöttem is. Tudok-e egy ilyen helyzetben nyugodt és rugalmas lenni? Nem hidegfejű, nem érzelemmentes, nem is görcsös, hanem teljesen önazonos, minden felmerülő lehetőséget saját szükségleteim tükrében megvizsgálni.
Ehhez szükségem volt nyugalomra, megfontoltságra. Természetemből adódóan, ezeket úgy tudtam magamnak megadni, hogy időt szántam egyrészt a döntésre: hónapokat - onnantól, hogy a gondolat egyáltalán felmerült bennem. Ugyanakkor kész voltam a folyamatos önvizsgálatra: a felmerülő új helyzetek pillanatnyi értékelésére, saját cselekvéseim átértékelésére, és különféle szempontból való körüljárására, valamint egy tágabb ún. madárperspektívából ránézni a helyzetre, segítségül hívva szervezeti kultúra és szervezetfejlesztési elméleteket és modelleket, valamint a saját utam hosszabb időtávon (10 éve sidőtávon való) megvizsgálását. Orákulum is voltam, amennyiben jövőbelátó képességeimet próbáltam mobilizálni, de prózaira fordítva elővettem az intuíciómat, összevetettem a szervezetfejlesztési tudásommal, és hagytam, hogy átszűrődjön valami ezen az összetett szűrőn.
Elképzeltem, hogy mi van, ha itt, ebben a szervezetben nyílik valamilyen út afelé a cél felé, ami előttem lebeg. Esetleg új célt találnék. Akár itt. Beleegyeztem, hogy a következő napon rászánjak egy órát, és beszélgessünk a helyzetről.
Nyitottan és összeszedetten mentem be a találkozóra. És ezért nyugodt voltam. A saját érzéseimmel és szükségleteimmel már tisztában voltam, a lehetőségeimet, amennyire tudtam, feltérképeztem, elvárásom a meghallgatáson túl nem volt. Kellett egy óra, kellett a kölcsönösség, egymás értékeinek és eredményeinek az elismerése, és az őszinteség a kialakult helyzettel, a nehézségekkel kapcsolatban. Sokat készültem erre az órára, az őszinteség órájára. Évek óta nem beszélgettem ennyit munkaadómmal. Nincs mit veszteni attitűddel tudtam őszintén kiállni az általam képviselt értékekért.
Bízom benne, hogy az elvetett magok egy új tavasszal majd kihajtanak.
Most már szabad vagyok: "április 4. a felszabadulás napja ", mondta humorosan, ahogy aláírta a felmondásomra a dátumot. Mosolyogtam rajta. Őszintén.
.png)