A munkám és én - II. kérdéskör

Május 21-i képzésünk hangolódásaként közös gondolkodásra hívunk bárkit, aki a munkájára és magára nagyobb rálátást igényel. Olyannyira közös gondolkodásra, hogy a kérdések megválaszolásában saját élményt is behozunk példaként. Korábbi bejegyzésem az előző kérdésekről, az örömforrást és magabiztosságot jelentő tevékenységekről szóltak. A mostani a munka árnyoldaláról rántja le a leplet.

 "Melyek azok a feladatok, amelyeket rendszeresen halogatsz? Mi az a három tevékenység, amit utálsz. Írd le az első hármat, ami eszedbe jut!"

Következetesen maradva eredeti választásomnál, a segítő identitásomnál: kísérőként, trénerként megélt szerepeimmel foglalkozom most is, hogy kerek legyen a folyamat. Annak ellenére persze, hogy az első reakcióm az, hogy nincs olyan, amit ebben a szakmában utálok.

Mi mondatja ezt velem? Egyrészt meg kell felelnem a tisztelt olvasóközönségnek, mert egy segítő, egy tanácsadó, egy tréner, egy mester legyen tökéletes, feddhetetlen, örök békében azzal, amit csinál, azt hiszem, ez egy általános elvárás. Bennem is így volt pár évvel ezelőttig. Egyszer majd írok erről is, mitől változott ez meg bennem, és hogyan fosztottam meg a mestereimet a piedesztáltól, avagy magamat az alárendeltségtől. Szóval nem ez az elsődleges tiltakozás oka, hanem az, hogy igyekszem úgy tekinteni a dolgokra, a nehézségekre, a kihívásokra, mint az életem részeire, olyan határjelzőkre, amelyek az ún. komfortzónámat is kijelölik. A bosszúságoknak és kellemetlenségeknek is van pozitív hozadéka: a fejlődés lehetőségét kínálják.

No, de megtartva a komolyságot és őszinteséget, hogy is néz ki ez a két lista?

Mit szoktam halogatni?

- ismerős terepen a tréningtematika megírását, mert otthonosságérzetem van, és amikor mégis megcsinálom, akkor biztonságérzetet kapok;
- előkészületek megtételét, legyen szó a kiadandó anyag összeállításáról, a szükséges dolgok előkészítéséről, mert az idő hasznos eltöltésére, hatékonyságra és időgazdálkodásra van szükségem, amikor mégis eljön a pillanat, akkor összerendezettséget, átláthatóságot, biztonságérzetet kapok;
- keretek tisztázását, mert bizalomra és természetességre van szükségem, ugyanakkor ha ráveszem magam, akkor egyértelműséget és tisztánlátást kapok;
- következtetések levonását, mert lendületre és további ösztönzésre lenne szükségem, ugyanakkor, ha eleget teszek ennek az elvárásnak, akkor megnyugvást, tisztánlátást, összefüggéseket és értelmet tud nyerni bennem a mögöttem álló folyamat.

Talán lenne még mit írni, talán bővítem is majd a listát, de most jöjjön a neheze: utálni… a tökfőzeléket és a kaprot, azt igen, de tevékenységet, amit meg is cselekszem segítés közben? Nézzük csak!
- Komfortosabban fogalmazok: nem szívesen hívok fel olyan klienst, aki nem jelent meg a megbeszélt alkalommal, mert kölcsönösségre és tiszteletre lenne elsősorban szükségem, és csak másodsorban megértésre;
- Nem szívesen jelzem vissza a számomra kellemetlen élményeket, mert ismét csak kölcsönösségre és tiszteletre, talán megbánásra is szükségem lenne, ugyanakkor amikor megteszem, akkor tisztázást és világos kereteket kapok és adok, és ebben kölcsönösség is születik;
- Nem szívesen pakolok, takarítok el egy ülés, egy tréning után, mert hasznosságérzetre és hatékonyságra, van, hogy magamra fordított időre van szükségem, ugyanakkor minden alkalommal segít az elmúlt egy vagy néhány óra érzéseiből, eseményeiből kimosakodni a mosogatás, és visszatér magamra, fizikai szinten is a figyelmem, valamint a rend és a tisztaság iránti szükségletem is kielégül;
- Mégis van, amit utálok: késni, késve kezdeni, ha mások késnek, késve befejezni, befejezetlenül hagyni, utálom a sürgetést, mert tiszteletre, figyelemre, időre, kiszámíthatóságra és biztonságra van szükségem. Ezért szoktam azt kérni magamtól, hogy minden, klienssel megbeszélt találkozó előtt jelenjek meg 15-30 perccel és szánjak időt a korábban elhangzottak felelevenítésére. Ha mégis olyan helyzetbe kerülök, ahol valaki késik, akkor a helyzet elfogadásából rugalmasságot és egy másfajta biztonságot igyekszem teremteni, illetve lehetőség nyílik a keretek tisztázására és újratárgyalására.

Ahhoz képest, hogy milyen kemény diónak tartottam ezeket a kérdéseket, nem is ment olyan nehezen az őszinteség. Kifejezetten jólesett ránézni ezekre, és érdekes rálátni, hogy a biztonságérzet szükségessége milyen sokszor előfordul ezen halogatott, nem szívesen végzett tevékenységek mögött.

Ha kíváncsi vagy a további kérdésekre, kövess minket a Facebookon! Vagy iratkozz fel a jobb oldali menüsoron a blogra!