A munkám és én - III. kérdéskör

Május 21-i képzésünk hangolódásaként közös gondolkodásra hívunk bárkit, aki a munkájára és magára nagyobb rálátást igényel. Olyannyira közös gondolkodásra, hogy a kérdések megválaszolásában saját élményt is behozunk példaként. Korábbi bejegyzéseim a munkámban fellelhető örömforrásaimról, a magabiztosságot jelentő tevékenységekről, a halogatott, illetve az utált feladatokról szóltak. A mostani a munkában megélt kihívásokról szó.

"Melyek azok a feladatok, amelyeket kihívásként élsz meg? Mely kihívások motiválnak? Melyek azok a lehetőségek, amelyek elérése érdekében kész vagy kilépni komfortzónádból, és szembenézni az ismeretlennel?"

Továbbra is maradva eredeti választásomnál, a segítő identitásomnál: kísérőként, trénerként megélt szerepeimmel foglalkozom most is, hogy kerek legyen a folyamat.

Ez most könnyebb lesz: az az embertípus vagyok, aki kifejezetten élvezi, ha kihívással találkozik. Szívesen és könnyen kezdek bele olyan feladatokba, amelyekről azt gondolom, hogy jó célt szolgálnak, értelmük van, elsőre nem tudom a választ a megoldás hogyanjára és mikéntjére, ugyanakkor kifejezetten izgat és érdekel, hogy hogy lehet célt érni. Járnak a kerekek, dolgozik az agyam ezeken a témákon, akkor is, ha más programok futnak. Számomra fontosak a kihívások. Ha őszinte vagyok, olyannyira, hogy a feladataim priorizálása során gyakran kerül gondolkodás nélkül első helyre a kihívást jelentő. Így nem is kérdés, a kihívás engem motivál, és hajlandó vagyok kilépni a komfortzónámból, ha kihívás áll előttem.

Amikor a kihívásoknak szeretnék megfelelni, akkor kreatív oldalamat használom, áramlás, jelenlét és élet van bennem. Csíkszentmihályi azt mondaná, ez a flow: olyan feladatot elvégezni, ami túl van azon, hogy biztosan, rutinosan megcselekedhető volna, ugyanakkor nincs túlságosan messze a képességeimtől sem (mert például nem kell közben egy ló hátán egyensúlyoznom), mert az utóbbira feszülés, elutasítás keletkezik, azaz maga az egyértelmű és biztos NEM.

Tehát, ami IGEN, ami kihívás a segítő szakmában:
- megnyerni a bizalmat, mert jelenlétet adok, és eközben önazonosságot és hitelességet élek meg;
- érvelni és trénerként kiállni a belső meggyőződésem mellett (egyéni kísérésben ez természetesen nem pálya és nem cél), mert kihívást jelent megtalálni azokat a szavakat, azokat a logikai fordulatokat, amelyek a túloldalon érthetővé és elfogadhatóvá teszik a bennem akár megérzés szintjén létezőt;
- hinni az intuíciómban a világunkban hatásosabb logikai érvek közepette, mert a tapasztalataim felidézésére és ezáltal önbizalomra van szükségem ehhez, ebből adódóan kihívás lehet a provokáció, a provokációra való reakció, a kliens érzelmi projekciójának céltáblául szolgálni szerepemből adódóan;
- meggyőződésből fakadóan járatlan úton járni, ahova akkor merészkedem, ha erős hívást érzek, ami minden vesztenivalót felülír, ilyen lehet egy számomra ismeretlen problémakörrel küzdő kliens, egy szakmailag kevésbé ismert területen tréninget tartani. Mindenképp a hitelesség és az "itt és most" megélésének képessége tud ezen helyzetekben számomra segítségül szolgálni;
- a határtartást fontos ebben a sorban megemlítenem, mert akár időben, akár frusztrációban és esetleg egyensúlyvesztésben jelentkezhet a hiánya, ha elveszik, vagy időszakosan is akár áldozatul esik a magamra fordított és fordítható idő;
- ugyancsak ide kívánkozik az ötleteim megvalósítása, akár csupán rajtam, akár máson is múlik. Az előbbi esetben a saját fontosságtudat és a fókusz fenntartása, az utóbbi esetben a másik érdeklődésének a felkeltése és fenntartása a kihívás.

Kihívás = csodás élmény, repülés, szárnyalás, lehetőség, önazonosság, önmegvalósítás.

Ha kíváncsi vagy az utolsó kérdésre, lájkold oldalunkat a Facebookon, vagy térj ide vissza május 17-én! Ha máskor is olvasnád a blogbejegyzéseket, iratkozz fel a jobb oldali menüsorban!