Beköltözni a testembe - tudatos mozgással a belső szabadságért

Ajándék három nap a testemmel.
Őszi szünet.
Megálló.
Az elmúlt időszak feszített munkájának megkoronázása és a mindennapi jelenlétem erősítése, hogy a nagyon kevés szabadidőmből most magamra, egészen pontosan a testemre szánok három napot. Elvált kétgyerekes anyukaként ritka ez, mint a fehér holló. 

Végigtoltam a szeptemberi iskolakezdést, az új struktúra és logisztika kialakítását, közben intenzíven dolgoztam. Most jár a pihenő. Annál is inkább, mert enélkül nem tudok megújulni, enélkül nem tudok felfrissülni és energikusan továbbmenni, hanem robottá válok.
Nemkülönben pedig a gyerekeimnek is úgy tudok az értékeimmel azonos mintát mutatni, a munkámban is úgy vagyok hiteles, ha nemcsak prédikálok, hanem teszem is. 
Megállok.
Őszi szünet.
Nagyon édesen cseng most ez nekem.

- Látszik, hogy szívvel-lélekkel csinálod. - hangzott el a legutóbbi mindfulness tréningem legnehezebben jelenlévő résztvevőjétől a visszajelzés a zárókörben, az őszi szünet előtti héten. Nagyon szerettem ezt a képzést tartani. A mondanivalómat egy klassz mindfulness kérdőív mentén rendeztem struktúrába. Öt faktor mentén vizsgáltuk, hogy az éber tudatosság mely aspektusát érdemes erősíteni: a megfigyelés, tapasztalások leírása, a belső tapasztalatokhoz való ítéletmentes viszonyulás, a belső tapasztalatokra való nem reagálás és a tudatos cselekvés. A legtöbbeknek a nem reagálás és a tudatos cselekvés okoz fejtörést. Nekem is.

Amikor az észlelés és a cselekvés közötti idő tágításán dolgozom, előszeretettel hozok be a testi érzékeléssel kapcsolatos gyakorlást az énidőmbe és a tréningalkalmakra egyaránt. Meggyőződésem, hogy minél harmonikusabban vagyunk a testünkben, annál harmonikusabbá alakíthatjuk a szellemünk és a testünk kapcsolatát, ami támogatja önmagunk megértését és az egyéni integritás fejlesztését.
Most ezek a fizikai tréninggyakorlatok engem is hangoltak az őszi szünetemre, saját mindful jelenlétemre. 

Az énidőm első három napjában újra kapcsolódtam azzal a testtel, amelyikben átrobogtam az előző hónapokon. A mindennapos fizikai, testfókuszú gyakorlásom mellett nekem is szükségem van hosszabb megállókra, és egyszerűen csak lenni magammal, a testemmel. Látszólag semmit tenni, gyakorlatilag mint egy fogmosással a szám higiéniájáról, úgy gondoskodtam most a tudatosságom terének a tisztításáról.
Nem kiszálltam most ebből a testből, nem maradtam fejben és gondolatban, hanem beköltöztem újra a testembe - a fejemből a figyelmemet lejjebb vittem, belaktam újra a porcikáimat: a talpam belső és külső élét, a lapockáimat, a hátam alsó szakaszát alkotó csigolyákat, a medencém terét, a térdemet és a bordakosaramat, hogy csak néhányat említsek. 
Órákon át tanulmányoztam a talpam mozgásának és a csípőm mozgásának, valamint a gerincem helyzetének az összefüggéseit. Megfigyeltem a megszokott, kényelmes mozdulatokat és kipróbáltam az ellenkezőjét is. Tanulmányoztam a mindezek hatására születő belső érzeteket saját magam megéléséről: mikor érzem magam fontosnak, visszahúzódónak, büszkének, stb.
A kétnapos Feldenkrais workshop utolsó két órájában a nyakam és a fejem mozgásával kísérleteztem. Megfigyeltem, ahogy más mozgatja, és megfigyeltem, ahogy én mozgatom. Csodálatosan kitágult a fej tere: szabad nagyívű mozdulatokkal vittem táncba a testemet ezután. Pozitív mellékhatásként a nyaki csigolyáim felszabadultak, a nyaki merevségem kioldódott.

Lassan húsz éve gyakorlok testtudati módszereket, és minden alkalommal újra felfedezek valamit a testem anatómiájáról, a mozgás és a létezés törvényszerűségeiről. Magába szippantott a megélés, ahogy egyre jobban belesűrűsödik a figyelmem az egyes testrészeimbe, ahogy azok megtelnek élettel és mindenféle érzékeléssel, és ezt követően a sétába rendeződő mozgásban a testrészeim közötti kapcsolat szétesik, mint egy lassított felvételen egymástól távolodó részei egy szétrobbanó bolygónak. Minden önálló életre kel. Minden eddigi beállt, bemerevedett kapcsolat és összefüggés feloldódik. Egyúttal bármilyen összefüggés lehetővé válik. Újfajta harmóniába rendeződik a mozgásom. Újfajta harmóniába rendeződök én magam is - a feldolgozott és még nem feldolgozott fájdalmaimmal, a tudásaimmal és a tapasztalataimmal, magammal és a világgal. Minden lehetséges, ahogy a tudat fellazul és tér keletkezik. Remény van.

Eszembe jut John-Kabat Zin mondása: újra be kell költöznünk a testünkbe, ezért is érdemes meditáció során a testi érzékelést a lábnál: a fejtől legtávolabbi résznél kezdeni. Csodás volt a workshop végére a fej szabadságát is megtapasztalni.

Teljesen testben vagyok. 
Hiszem én.
Összeálltam.

Pár óra múlva a masszőrkezek szétkapnak, újragyúrnak, újfajta fájdalomba, ahol felsikítok, hogy sok. Figyelem magam: mikor szólok, hol a határ, mennyire szól a mozdulat rólam, az én testemnek. Újfajta légzés, újfajta elengedés. Sejtszinten kelnek életre a szöveteim.
Fájok másnap, és kimondom: talán elérkezett az idő, hogy másfajta masszázs felé nyissak. Ahogy Thomassal megosztom a tapasztalataimat, megértem, hogy miért ez az ellenérzés bennem: a thai masszázs nem az én testemről szólt, hanem egy programról, ami a masszőr testében fut. Nem hallgattak a kezei, nem volt értő az érintés. S megértem, hogy erre vágyik már a testem is: az életemmel nemcsak valódi emberi kapcsolódódásokat szeretnék építeni, hanem a testemben is ezt akarom élni. Sejtszintű a vágy és a késztetés.
Megörülök a felismerésnek.

Harmadnap egy örömteli (nem iskolai logisztika céljából, hanem magamért elkövetett) koránkelésnek köszönhetően eljutok 1700 méteres magasságba. Egynapos alpesi kirándulás: vajon hogy mozog most a testem a hegyi utakon: figyelem a csípőm, figyelem a fejem, különféleképpen nézek körül, és szívom magamba a felszálló ködöt, a bozótfenyvest, a sziklákat, a parányi mozgó alakokat. Süt rám a nap.

Az újrarendeződő testem egy magashegyi terepen gyakorolja épp a magára figyelést, a benttel és a kinttel való párhuzamos kapcsolódást a jelen pillanatban. A belső és a külső szabadság találkozik. Bennem új önazonosság, bátor minőségek, új határok és ezekre engedélyek születnek: az anyaságból jobban felocsudni, többször választani a magammal való kapcsolatot: végre csukott ajtó mögött egyedül fürödni, reggel rendszeresen mozogni és meditálni az iskolába indulás előtt, felemelt magas hangra finoman nemet mondani, el- és befelé forduló figyelemmel reagálni, teret adni magamnak önkifejezni, nőként bátran kifejezni a testi vágyaimat és invitálni, és még sorolhatnám.

Én komponálom az életemet.
És egy csodálatos zenekarom van: a testrészeim, az érzéseim és a gondolataim csapata.

Hálás vagyok magamnak, hogy ezt most megengedem magamnak.
Hálás vagyok a barátomnak, hogy elkísér ezekben a napokban, mindig a megfelelő közelségből és távolságból.

___

Ha te is vágysz arra, hogy belülről vezesd magad, ha szívesen megtapasztalnád a testtudati munka erejét, van rá lehetőség: itt jelentkezhetsz be coachingba hozzám: hello@csordasizabella.hu