BÖJTBLOG I. - felerősödött testérzetek - FIZIKAI SZINT

Sorsszerű, gyógyító, letisztító ahogy az előző, igazán feltöltő, ám kevéssé pihentető nyarat egy léböjttel vezettem le: fokozatosan egyre több ballaszt kerül le rólam és az életemről - nemcsak fizikai értelemben.

Hónapok óta mondogattam magamnak, hogy jó lenne egy böjt, elsősorban a testemmel való erőteljesebb, figyelmesebb kapcsolódást kerestem. A nyár végén jutottam el oda a gyermekmentes napokban, hogy ránéztem a naptáramra. Azt a helyet kerestem, ahol van három egybefüggő nyugodtabb hetem, kevesebb ügyféllel találkozom, be fogok tudni vásárolni, és fogok tudni figyelni magamra.
Szerencsére az iskolakezdés hetét tudatosan nagyon szellősre hagytam, és itt láttam meg a rést a sűrű beosztásomon: ha most nem, akkor idén már nem fogom tudni ezt a háromhetes rituálét végigcsinálni. Gyorsan megszületett az elhatározás.

Akkor is, ha éppen abban a megbékélésben voltam, hogy az elmúlt évben felszaladt pár plusz kilót és a gömbölyűbb formáit elfogadtam, és már nem javítandó anyagként néztem a tükörben. Olyannyira nem a fogyás volt a célom, hogy elfelejtettem a mérlegre is ráállni egy éve, és amikor most elővettem, láttam, hogy nem működik. Nahát...

Megszületett az a vágyam, hogy jobban belakjam a testemet, és ne csak egy átutazó szellemi lényként robotoljak reggeltől estig, hétfőtől péntekig. Vágytam arra, hogy újra erősnek érezzem a fizikai lényemet. Amikor nyáron a Retyezát csúcsait jártam, éreztem, hogy több izomtömeggel könnyedebben mentem volna. Hiába követem a Glükózistennő legtöbb tanácsát és tippjeit, az étkezésemben még több tudatosságra vágyom. És ennek csodás lendületet adott a léböjt: egy igazi testi, lelki méregtelenítéssel kezdem az új tanévet, ami - mint szülőként tudjuk - egy új időszámítás.

FIZIKAI SZINT - avagy mit műveltem?

Egy egyhetes leépítő diétát követtem, szerencsére ügyfélprogramok esetén erre előre készültem (és már ez mennyeien jólesett: többet figyeltem magamra, előre gondoskodtam a saját igényeimről, régnemlátott luxust hoztam vissza az életembe): vagy elkészítettem az ételemet előre, vagy kizárólag olyat kértem, ami belefért a táncrendbe. Csodás, ahogy önmagában ennek a magamra figyelő, magamat gondosan tápláló rituáléból megmaradt a böjt után is, hogy több időt töltök, szívből és szívesen a konyhában magam és a gyermekeim iránti gondoskodásból.
A leépítő diétám végére eljutottam oda, hogy már nem eszek, és a gyomrom összeszűkült. 

Első nap az iskolában, első nap a léböjtben. A sulikezdéssel kezdtem a léböjt lé-szakaszát.
Reggel egy óra készülődés: keserűsó, búzafűlé, almalé készítés magamnak, a napi zöldségleveshez a sok zöldség odakészítése, és a szokásos tízóraikészítés a gyerekeknek. Sulijárat. Majd otthoni torna. 
Ebédidőben átlátszó levest "ettem", és élveztem a melegét.

Ideálisan egy léböjti elvonuláson itt következne a csendespihenő. Ez nekem  most vagy 15-30 perces pihenőre szűkült, vagy a sok megbeszélés miatt eltűnt. Hangsúlyosan és a testemben ólomsúlyosan megéreztem, ha a napközbeni pihenő kimaradt. Ez önmagában érdekes testi kísérletté vált, és ahol csak tudom, továbbviszem mindennapjaimba: az energizáló sétát, vagy a testemnek adott pihenő élményét, vagy a nyújtózást, átmozgatást.

A léböjti esték volt a legnehezebbek. Az időnyomás feszültsége, hogy lefeküdjünk, találkozott a sokféle konyhai teendővel: rizsnyák készítése magamnak, céklalé készítése és a gyerekeknek vacsora készítése, és természetesen az elpakolás mindezek után.

Égetővé vált, hogy minél hamarabb ágyba kerüljek - a céklalé után és a gyerekekkel együtt, mert nagyon fáradt voltam estére, és az éhséget is szerettem volna elkerülni. A szabályszegés éjszakája és másnapja elképesztően nehezemre esett. Fejbekólintásszerű volt az önítélkezés: Normális vagyok én, hogy kiszívom magamból éjjel munkával a maradék energiát? 

Azt megtanultam emlékezetesen, hogy ez nagyon vissza tud ütni. Ráálltam arra, hogy a következő napokon kikapcsoljam az elektromos munkaeszközeimet vacsoraidőben és reggel csak a lakásból való kilépés táján kapcsoljam vissza a telefonomon a hálózatot. És jé, minden megvárt! Sőt, a reggeli keretet azóta is tartom, az éjszakai bűnözések száma pedig csökkent. 

Hogy ez a böjt kemény volt-e így - csendespihenő nélkül és gyerekekre főzve? NAGYON! A napi rutin, a logisztika, a munka - és mindezekben a testi szükségleteim nagyon sok extra figyelmet kértek, és csak egy este és reggel volt segítségem az anyukámtól.
Mégis megcsináltam. Örömmel csináltam. Magamért.

AMI ÚJ

Feltűnt valami, ami így még soha: észrevettem, hogy úristen, milyen hosszúak a napok, és nem az lebegett előttem, hogy mit fogok tudni még megcsinálni, hanem az, hogy mikor lesz már vége. Ebben persze sokat segített a drága Még-ezt-démon felismerése. És a léböjt után megmaradó intenzív testérzetek. Valaki felcsavarta a hangerőt, és elfelejtette letekerni. Remélem, ez így is marad.
Sokkal több üzenet érkezik most meg a testemből tudati szinten is. Sokkal jobban figyelek a testi érzeteimre. Sokkal jobban priorizálom a testi szükségleteim kielégítését, és a testemnek adható figyelmet. 

Ahogy mindeközben olvasom, olvastam Tara Brach pszichoterapeuta és mindfulness oktató Radikális elfogadás című könyvét, mélyebben, spirituális késztetésből is összekapcsolódom a testérzetekkel és az öngondoskodás, önelfogadás és önszeretet mélyebb rétegekben érkezik meg bennem. Figyelem a testem hangjait és egyre jobban meghallom az üzeneteit. Hálás vagyok. Mert ezek a kiélesedő üzenetek a segítő munkámban is óriási hasznomra válnak.

Annál is inkább, mert szinte a megéléseim, tapasztalataim megszületésének azonnali tanúja vagyok: figyelem, ahogy elkezdődik egy érzet a testemben, és figyelem, ahogy kibomlik. Csodálattal adózom a testem által kódolt rengeteg mondanivaló előtt: a táplálkozásomról, az egészségemről, az alvásomról, a bélflórámról, az elégedettségemről, a boldogságomról, a stresszválaszaimról, a múltban kódolt berögzültségekről és a pillanat örömeiről.

A testemmel szorosabbra fűztem a barátságot. Újból hazatértem. És bátran bíztatok mindenkit, hogy figyelje legpontosabb, legfinomabb jelzőrendszerét: fizikai testét, mert a test sokkal de sokkal bölcsebb, mint azt intelligenciából esélyünk van megérteni.
Az érzelmi vonatkozásokkal folytatom...

Álljon itt ez a bejegyzés a Mentális Egészség világnapjának alkalmából. Ma éppen reziliencia tréninget tartottam, és a testérzetek úgy kapcsolódnak mentális egészségünkhöz, hogy a fizikai stabilitás, az elménk számára működőképes hardver biztosítása a mi saját felelősségünk.

Bánjatok magatokkal jól!